MÉHPEMPŐ FELHASZNÁLÁSA ÉS ADAGOLÁSA
Méhpempő élettani hatásai és adagolása
Általánosságban napi 1-5 gramm közötti adagolását javasoljuk (betegség és testalkat függvényében) amit 60-90 napos kúrákban, majd 30 napos szünettel ismételhetünk. Egyes esetekben túl lehet lépni az 5 grammos napi adagot rövidebb kúrákkal. Magasabb adagolását főleg súlyosabb tünetek esetében javasoljunk, vagy pl. egy épp fellángoló betegség esetén segít az immunrendszernek a sejtjei mozgósításában, így esetlegesen visszafordítható, vagy lerövidíthető egy-egy fertőzés időtartama pl. influenza. A legeredményesebb hatás elérése érdekében reggel, étkezés előtt 30 perccel, illetve este vacsora után 1 órával, nyelv alá helyezve, hagyni lassan felszívódni.
Fontos!
A Méhpempő 3-5 napi szedése után, intenzív tisztítási folyamatot indít el, amely néhány napig eltarthat. Napi 2 gramm feletti adagolás esetén hasmenést produkálhat. Ezen idő alatt, egyénenként eltérően közérzete romolhat, fejfájást okozhat. Ekkor szedését ne hagyja abba, mert ez csak a természetes tisztulási folyamat következménye, nem kóros, legtöbb esetben csak néhány napig tart, és azután határozott javulás következik be!
Erősítő és energetizáló hatás
A Méhpempő általános erősítő, roboráló hatású táplálék-kiegészítő. Betegség alatti, utáni állapotból való felerősítésnél, kitűnő. Elősegíti a fiatal szervezet normális fejlődését, növekedését, a felnőtt vagy az idősödő szervezet sejtjeit megújítja, ezáltal lassítja az öregedés folyamatait. Ajánlott napi adag: 1-2 gramm 60 napig, évente 3-szor ismételve.
Krónikus fáradtság
A Méhpempő kiváló serkentő és frissítő szer. Fogyasztásával növelhetjük a munkateljesítményünket, fokozza a figyelem és koncentrációs képességeinket, kiválóan hat az alvásra és a memóriára. Ajánlott napi adag: 1-3 gramm 2-3 hónapig, szükség esetén 2 hónap után megismételni.
Méregtelenítés
A Méhpempő az egyik leg hatékonyabb méregtelenítő. Szedésekor a szervezet intenzív méregtelenítése következik be, javítja az anyagcserét. A Méhpempő az összetételében található különleges kötések, proteinkombinációk, immunoglobulinok, telítetlen zsírsavak - különösen az Omega 4 és 6 - által méregtelenít, regenerálja a sérült sejteket. Ajánlott napi adag: 2 gramm 60 napig, szükség esetén 2 hónap után ismételni.
Immunerősítés
Amikor az immunrendszerünk nem működik megfelelően, az különböző megbetegedéseket okozhat. A Méhpempő, proteinkombinációi és a benne lévő különleges kötéseknek köszönhetően erősíti, és jobb immunitással látja el szervezetünket. A Méhpempő kitűnően serkenti védekezőképességünket kiváló antivirális hatása van, ezért szedése ajánlott járvány idején pl. az influenza megelőzésében, illetve annak kezelésében. Ajánlott napi adag: 1-2 gramm 10-14 napos kúrákban, havonta ismételve, főként az őszi, téli időszakokban, vagy amikor szükségét érezzük.
Influenza és fertőzések esetén
A Méhpempő erősen antivirális hatású szer. Fogyasztásával serkenthetjük immunrendszerünk hatékonyságát, így kiválóan alkalmas fertőző betegségekkel szemben. Ajánlott napi adag: A már kialakult megbetegedésben, 4-5 napig 3-4 gramm, majd 4-5 nap elteltével csökkenthetjük az adagot 1-2 grammra, ezt alkalmazzuk még egy hétig. Megelőzésére járvány idején: lásd immunerősítésnél
Alsó légutak kezelése
A bronchiális (hörgőhurutos) asztma szintén azon betegségek sorába tartozik, amelyeknél a Méhpempő hatása eredményesnek bizonyult. Az idült asztma és a hörgőhurut a légcsövek nyálkahártyájának elváltozása következtében keletkezik, amikor a váladék kiválasztása és eltávolítása közötti egyensúly megszűnik. Nehéz megállapítani, melyik forma a betegség okozója, habár némely tünet (pl. a bakteriális forma) esetében a rohamok jelensége rendszerint erősebb alakban jelentkezik, ez nem mindig érvényesül, mint szabály. Idült állapotoknál rendszerint nehéz légzés (respirációs insuficiencia) áll be a váladék felszakadásának nehézségéivel, illetve destruktív emfizémával (a tüdőszövetek megrongálódásával). A Méhpempő élettani hatását tekintve, alkalmas a bronchiális betegség gyógyítására. Főleg antibakteriális, illetve a bronchiolák tágítása, melyet az acetilkolin tesz alkalmassá. Sok évig tartó kutatás eredményeként megállapították, hogy a Méhpempő a hörgőhurutos asztma kezelésére megfelelő szer, önállóan vagy más gyógyszerekkel kombinálva is. Ajánlott napi adagolása: 2×1 gramm, 60 napig, majd 30 nap után megismételhető.
Rákos megbetegedések
A Méhpempő tisztítja, valósággal újjá éleszti sejtjeinket. Csak a Méhpempőben található meg a 10-HDA (10-Hydroxy-2-Decenoic Acid), amely vegyület gátolhatja a rák sejtek kialakulását és növekedését. Széles körű kísérletek folytak a leukémiára és ascitikus daganatokra vonatkozóan. Az ascitikus daganatok három fajtáját vizsgálták: a 6C3 HED limfoszarkoroát, a tejmirigyek TA3 karcinómáját, és az Erlich-féle karcinomát. A kísérletek alapján a Méhpempő megakadályozta az összes vizsgált daganat kifejlődését. A Méhpempő daganatellenes hatását több kutató bebizonyította. Gueréro megállapította, hogy az epiteliómok felszívódása a szervezetben, naponta 5 gramm Méhpempő adagolása után már 14 nap múlva megkezdődik. Ajánlott napi adagolása: 5 gramm, 60 napig, évente legalább 3-szor megismételve. Javasolt még a vegetáriánus étrend betartása, sok nyers gyümölccsel, zöldséggel, amely segíti a tiszta Méhpempő hatékonyságát.
Szív és vérkeringés megbetegedéseknél
A vérkeringés megbetegedései korunk emelkedő szintű betegségei csoportjába tartoznak, sőt a rokkantság és a korai elhalálozás leggyakoribb okozói. Az előidéző okok lehetnek a központi, és a környéki idegrendszer zavarai, a belső elválasztású mirigyek (pajzsmirigy, mellékvese, agyalapi mirigy) és az anyagcsere zavarai, amelyek ebből az okból, vagy más bajokból származhatnak. A Méhpempő nagyon hatékonynak bizonyul a szív és keringési zavarok kezelésében. Több kardiológus orvos véleménye szerint a pempő a szívesek kenyere. Bioaktív anyagai révén, ösztönzően hat az antitestek és a fehérvérsejtek képződésére. A Méhpempő lassítja az érelmeszesedést, megakadályozza az értágulást, csökkenti a szívinfarktus kockázatát. A New York-i Orvosi Kollégium - Endrokrinologiai karán Dr. James Vittek bebizonyította, hogy 30-60 napig adagolt Méhpempő jelentősen csökkenti a koleszterin- és a triglicerid szintet a vérben és gátolja lerakódásukat az erekben.
Antioxidáns tulajdonságával megakadályozza a vérrögök kialakulását. Kutatók jó eredményeket értek el az alsó végtagok endarteritidisei (érgyulladás) kezelésénél. Hasonló hatást értek el a Buerger-féle betegségnél, ahol a megfigyelt betegek állapota lényegesen jobbra fordult, javult a vérkeringés és a beteg végtag-hőmérséklete is emelkedett. Érelmeszesedés és stenokardiális fájdalmak esetében vizsgálták meg a proteinek szintjét a kezelés előtt és után. Megállapították, hogy normalizáció következik be - az albuminok emelkedése 36-42 %-ról 48-56 %-ra, az alfa 1 és 2 globulinok rovására. Hasonló eredményeket értek el az infarktus utáni állapotoknál is. Megfigyelést nyert a Méhpempő előnyös hatása a vérnyomásra is. Ajánlott napi adagolása: 2 gramm, 60 napig. A kezelést évente 2-3-szor ismételjük meg.
Figyelem: Alacsony vagy magas vérnyomású betegek csak állandó kezdeti orvosi felügyelet és folyamatos vérnyomás-ellenőrzése mellett szedjenek pempőt, melyet kizárólag kis adagokkal kezdjenek. A Méhpempő egyszeri adagja is vérnyomás csökkenést okozhat, amellyel a gyógyszerigény lecsökken, ami súlyos bajt okozhat! Vérnyomásprobléma esetén, orvosi felügyelet nélkül a pempő szedése tilos!
Vérképző szervek megbetegedéseinél
A Méhpempő a vérképző szervek és a retikulo-endoteliális (védő) szisztém megbetegedéseinél érvényesült a legjobban. Kezelések után megállapítható, hogy a Méhpempő a retikulocitózist (a vérsejtek fiatal alakjai) lényegesen emeli. Hasonló eredményeket értek el a B 12 vitamin alkalmazásával is. A Méhpempő és vitamin együttes adagolása esetében a retikuloeitek értéke majdnem 150 %-kal emelkedett az ellenőrző esettel szemben. Megállapítást nyert, hogy experimentális (kísérleti) feltételekben a Méhpempő felülmúlja a hemopoézisre (vérképzés) és a retikulo-endotel szisztémre (RÉS) serkentőleg ható más készítményeket. Boeg1er megállapította, hogy Méhpempő alkalmazása után 24 óra alatt a vérsavó vastartalma 16 %-kal emelkedik. Ugyancsak emelkednek az erritirociták, retikulociták, a hemoglobin és a szín index is.
A Méhpempő eddig a legjobb hatást az anémia (vérszegénység) kezelésénél fejtett ki. Csaknem minden kutató, aki Méhpempőt használt gyógyászati célokra egyetért abban, hogy az embereknél a vérképződésre serkentőleg hat. A Méhpempő fogyasztásával jelentősen megnő a vörös vérsejtek száma. Megfelelő adagolás esetén megszűnnek a vörösvérsejtek morfológiai hibái és a vörösvérsejtek kipusztulási száma csökken. Megállapították, hogy a Méhpempő kitűnő serkentő anyag a vérképződésre. Hasonló eredményeket értek el más lefolyású vérszegénységnél és egyéb veszélyt hozó vérszegénységnél is, amikor jelentős méretű anyagcserét és a szervezet némely szerveire ható serkentő hatását állapítottak meg. Adagolás: 4 hetes kúrákkal, napi 2-5 grammos adagolása javasolt. Az adagot növelni kell a betegség súlyosságától függően.
Csecsemő és gyermekgyógyászat
A Méhpempőt csecsemők megbetegedéseinél is felhasználták. Rendellenes szülés miatt fejlődési zavarokban szenvedő gyermekek, akiknek 8 napon át naponta 2-3-szor 0,1 gramm Méhpempőt adagoltak 85%-uk érte el eredeti súlyát, a többi sem maradt el jelentősen. Megállapítást nyert, hogy a készítmény a csecsemők és idősebb gyermekeknél a hipotrofia és a disztrofia (szervi visszamaradás) kezelésénél olyan esetekben is hatásos, amikor más gyógykezelési forma nem járt eredménnyel. Koraszülött csecsemőknél a Méhpempő adagolását a szoptató anyáknál alkalmazzák, de súlyos fertőző formák esetében a kezelést kóroktani terápia-kezeléssel együtt kell végezni. Az emésztési zavarok a fehérjék, vitaminok és a víz anyagcseréjének változásait idézik elő, amely által csökken a gyermek szervezetének életereje és természetes védettsége (immunitás). A Méhpempő alkalmazása következtében a szervezet működése tevékenyebbé válik. De főleg a központi idegrendszerre, a vérképzésre és az anyagcserére gyakorol serkentő hatást. Méhpempő külsőleg alkalmazva elősegíti a bőr rugalmasságát, emeli finomságát és gátolja a repedezést.
Rossz étvágyú, rosszul alvó, beteges gyermekek esetében nagyon eredményesen alkalmazhatjuk. Pár nap alatt megnöveli az étvágyat, nyugodt alvást biztosít, illetve hosszabb idejű adagolásával segít az immunrendszer hatékony működésében. A legnagyobb problémát csemetéink esetében a Méhpempő savas, fanyarkás íze szokta jelenteni, ezért a gyermek nem szívesen, vagy egyáltalán nem veszi be. Ezt a kérdést úgy orvosolhatjuk, ha mézbe, illetve joghurtba keverjük. A legjobb, ha csak közvetlenül fogyasztás előtt. Ajánlott napi adagolása: csecsemőknek, kisgyermekeknek 0,1-0,2 gramm, 4 éves kortól: 0,3-0,5 gramm, 8 éves kortól: 0,5-1 gramm. Amennyiben gyermekünk még nem kapott semmilyen méhészeti terméket, minimális adagban kezdjük meg az adagolását (0,1g). Abban az esetben, ha gyermekünkről tudjuk, hogy allergiás a méhészeti termékekre, semmilyen esetben ne adjunk neki Méhpempőt!
Idegrendszeri megbetegedésekre
A pempő használatával kapcsolatban, az ideggyógyászatban, elmegyógyászatban és az öregedés okait vizsgáló tudományban olyan eredményekkel találkozunk, amelyek igen meggyőzőek. A vérkeringési zavarokban szenvedő betegeknél a Méhpempő alkalmazása közben megállapították, hogy kedvezően befolyásolja az agy vérkeringését, főleg a verőerek [artériák) kapilláris funkciós részlegén. Javítja a helyi vérellátást, amely nagyobb adagolásakor csökkenti az artériás vérnyomást. Az agy funkciós elégtelenségénél rövid időn belül (10-14 nap alatt) érezhető javulás állt be. Legnagyobb fokú agyér-elmeszesedésben szenvedő betegeknél, akiknél időnként hiányos agyi-vérellátás is előfordult 5-10 gramm Méhpempő, egy hónapig tartó adagolása után, lényeges javuláshoz vezetett. Hasonló eredményeket értek el defektusos állapot képét nyújtó terjedelmes agyér-elmeszesedésben szenvedő betegeknél is, akiknél a betegség előrehaladottságából kifolyólag kevés volt a remény, gyógyulási lehetőségre.
A Méhpempőt eredményesen használták egyes öregedési tünetekkel szemben is. Jó hatású és megnyugtató szer nemcsak a lelki, de a testi kimerültségből származó betegségeknek is. Bartousek Méhpempővel általános táplálkozási zavarok és a testsúly csökkenésével járó gyenge testalkatú idegbetegeket kezelt. Méhpempőt olyan betegnél alkalmazott, akiknél neurotikus anorexiát, gyors testi fáradságot, a munkateljesítmény csökkent, sőt gyakran a szexuális neureszténia káros tüneteit állapította meg. A kezelés első napjaiban nagyobb adagokat alkalmazva, naponta 8-10 gramm, melyet később 4-5 grammra csökkentett. Észrevehető változás 3-4 hét múlva látszott. A betegek 80 %-ánál nagyon jó eredményt ért el. Ma1y hasonló eseteknél nagyobb számbeli javulást ért el (95%).
Méhpempő emelt adagolásával különösen jelentős eredményeket értek el, ér-elmeszedésből eredő agybántalmak kezelésénél, amelyeket néhány hónapig tartó bénulás is kísért, továbbá olyan betegek kezelésénél, akiknél a bal agyhemiszféra (agyfélteke) beteges változásai után a beszélőképesség részleges és általános elvesztése állott be. A beszédzavarok hónapokig tartottak és egyéb gyógykezelés hatására nem reagáltak. A Méhpempő 6 hétig tartó adagolása után a szóbőség feltűnő módon megnagyobbodott.Telatin az elmebetegeknél jó eredményeket ért el az Imolei Elmegyógyintézetben, 20-30 napon keresztül, reggelenként 5-10 gramm adagolásával, 7 elmebeteget gyógyított Méhpempővel, akik az inzulin és az elektrosokk hatására nem reagáltak. Hat beteg állapota jelentősen javult, egy pedig teljesen meggyógyult. A Méhpempő erősen serkentő hatású a szervezetre, amely általános javulásban, alvásban a szövetek feszültségében, a bőr rugalmasságában, izomerőben és súlyemelkedésben nyilvánul meg.
Alzheimer-kór
A Méhpempő egyik legjelentősebb összetevője az acetilkolin, mely a központi idegrendszerben, ingerületátvivő anyagként működik, a hippokampusz (előagy) új emléknyomok képződéséért felelős területén. Az előagy acetilkolin termelő sejtjei, ha alul működnek, kialakul az Alzheimer-kór. Minél kevesebb az acetilkolin termelés annál súlyosabb az emlékezetvesztés. Az acetilkolinnak számos agyi funkcióban van szerepe. Megállapították, hogy a méh agyszövetei 1 óra alatt 5 mg acetilkolint szintetizáltak. A Méhpempő 1000-szer annyi acetilkolint tartalmaz, mint a méz. Ajánlott napi adagolása: 5-10 gramm 10 napig, ezután 20 napos szünetet tartsunk. Ezt a kúrát megismételni évente hatszor.
Parkinson-kór
A Parkinson betegség esetében adagolt Méhpempő az agy vérellátásának fokozásával, és az agy szöveteire gyakorolt hatásaival előnyösen befolyásolhatja a beteg egész állapotát és a betegség fő megnyilvánulását. Ezt bizonyítják Drábek eredményei az agyhártyagyulladás utáni Parkinson betegség tüneteinél. Öregedés gátló hatás (főképpen szenilis demencia esetében). A Méhpempő késlelteti az öregedést, a szenilitást, az időskori elbutulást - demencia - erősíti az emlékező képességet. Ajánlott évi három 60 napos Méhpempő kúra, napi 2 gramm adagolással.
Multiplex szklerózis, amiotrofiás szklerózis
Ezekben az igen súlyos betegségekben csodálatos eredményeket értek el kutatóink. Egy román orvos, eddig szokatlan adagolási módszert alkalmazva, napi 8-10 grammot 7 napig tartó, négy hetes szünetekkel, tekinthető a legeredményesebbnek. Maly a szklerózis multiplex eseteiben alkalmazott Méhpempővel 83 %-ban ért el jó eredményt.
Sterssz
Normalizálja az adrenalin kiválasztást és a mellékvesék megfelelő működését. A szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer működésére hatást gyakorol és megnöveli a stresszel szembeni ellenálló képességet. Ajánlott napi adagolása: 2gramm 30 napig, majd 1-2 hetes szünet után újra ismételjük meg.
Depresszió, drepesszív szorongás
A Méhpempő a leghatásosabb antidepresszáns, és nincs mellékhatása. Fogyasztásával a levert lelkiállapotú betegek, kigyógyulnak az álmatlanságból, visszanyerik étvágyukat és idővel a depresszív tünetek is eltűnnek. Dobrovoda, Decourt, Deinimger, Destrem, Jakoli és még többen a Méhpempő alkalmazása eseteinél annak feltűnő lelki sztimulációs és ataraktikus (idegrendszerre gyakorolt enyhítő hatás, álomérzet keltése nélkül) hatását észlelték. Jó eredményt ért el a psichoneurózisok esetében Wi1son és Dobrovoda, akik a Méhpempőt mézben alkalmazták. Dobrovoda szerint a psichoneurózisok Méhpempővel a legjobban gyógyítható betegségek közé tartoznak. Ajánlott napi adagolása: 2-4 gramm 30 napig, majd 1-2 hetes szünetet után a kúra újra elkezdhető.
Hepatítisz
A Méhpempővel kitűnő eredményeket értek el a hepatitisz összes formájában, de a legjobbakat a virális hepatitisz esetében ( A,B,C stb.), ahol a Méhpempő használata után jelentősen megnőtt az albumin és globulin szint, miközben a transzaminázis szint csökkent és megnőtt a jó közérzet. Ajánlott napi adagolás: 3 gramm 90 napig. A kúra után 30-45 napos szünetet kell tartani, amely után újra elkezdhető.
Rövidlátás, progresszív rövidlátás
Egy 2008-ban elkészített tanulmány alapján, amelyet Dr. Jurate Jankauskiene a Kaunas-i Litván Szemészeti Klinika doktora végzett 25 rövidlátó betegen. A tanulmány végén bebizonyította, hogy a Méhpempő 60 napos használata után a betegek látása jelentősen javult. Ajánlott napi adagolás: 1-2 grammos 60-90 napig.
Makula degeneráció
Dr. Jurate Jankauskiene a Passau-i kongresszuson bemutatott egy másik tanulmányt, amely bebizonyította a méhpempő kitűnő hatását a betegség megfékezésére. A betegeknek a méhpempővel való kezelés után 10%-al, javult a központi vizuális érzékenységük alig 30 nap alatt. Adagolás: 2-3 hónapos kúrákat ajánlunk napi 1 grammos adaggal.
Hangszálak
A Méhpempőben lévő savkeverék lazítja a hangszálakat, így az énekesek hangszálaira is nagyon kedvezően hat. Az igénybevett hangszálakra ajánlott 1-2 gramm naponta.
Pajzsmirigyre gyakorolt hatás
Jó eredményeket értek el a pajzsmirigy fokozott működésének megbetegedésénél. Ajánlott napi adag: 1-2 gramm 30-60 napig, évente 3 alkalommal
Cukorbetegség
Mísenko cukorbetegek (Diabetes malitus) vérkeringési zavarainak kezelésénél megállapította, hogy Méhpempő adagolásával, a vér cukorszintje kiegyenlítődött és a vizelet cukortartalma megszűnt. Mellékhatásokat nem észlelt. A Méhpempő hatással van a hasnyálmirigyben található, az inzulin termelésért felelős Langerhans-szigetek felépülésére. Szedésével, a hasnyálmirigy felszabadul a fokozott inzulintermelés kényszere alól. Csökkenti a cukorbetegséggel járó testi és lelki kimerültséget. Ajánlott napi adagolása: 2 - 3 gramm 6-8hétig, évente 3-szor megismételve.
Egyéb belső elválasztású mirigyeknél
Izadr, Méhpempő adagolásával (duodenális) epésbél fekélyek kezelésénél, teljes gyógyulás ért el. Nagyon jó eredményeket ért el Matus zewszki, gyomorfekélyes megbetegedéseknél. Kiváló eredményt értek el nefrózisban (vesebaj) szenvedő betegeknél is, akiknél a több éven át tartó gyógyítás eredménytelen volt. Ezeknél a betegeknél a húgysav szintet a Méhpempő 40 napi használat után 160-175 mg %-ról normálisra, azaz 40-45 mg %-ra szorította le. Megállapították, hogy a Méhpempő jelentős hatással van az anyagcserére, amely a máj működésére is kihat. Teletin szerint a Méhpempő a máj anyagcseréjét serkenti és szabályozza (főleg a detoxikációs folyamatokra hat), de kihat az emésztésre is. Eimsele operáció utáni állapotoknál megállapította, hogy a betegek könnyebben viselik a betegség utóhatásait, étvágyuk jobb, testsúlyuk emelkedik. Feltűnő lelki és testi életösztöni megnyilvánulást is észleltek a lábadozási idő megrövidülésén belül.
Alkohol és a drogfüggőség
Ilyen irányú hatása az utóbbi években került felfedezésre, mely megdöbbentette az orvostudományt. Rendkívül hatékony az elvonási tünetek megszüntetésében alkohol illetve drogfüggőségben egyaránt. Egy nagy adag bevételével, 25 gramm, amely a legtöbb esetben eltünteti az elvonási tüneteket (reszketés, szorongás, inkoherens gondolkozás stb.). Az adagolást 25 grammal kezdjük, amely után fokozatosan napi 2-5 grammra csökkentjük a mennyiséget. A kúra 3 hónapig tart.
Potencianövelő
Méhcsaládokban a Méhpempő biostimulatorként hat, azaz befolyásolja a közösség fejlődését, az anyaméh termékenységét és életének hosszát. A Méhpempő az emberi testben is ily módon hat, bioaktív hatása révén fokozza a termékenységet. Használatával nő a tesztoszteronszint a vérben, melynek fontos hatása van a meddőség vagy impotencia kezelésében. Ajánlott napi adag: 2-3 gramm 3 hónapig.
A sperma csökkentett motilitása
A "Journal of Gynecology & Obstetrycs" 2008-ban közzétette két egyiptomi doktor, Dr. A Abdelhafiz es J. Muhamad tanulmányát, amely nagy sikernek örvendett. Előállítottak egy Méhpempő és méz keveréket 1:2 arányban, amelyből 5 grammot behelyeztek a hüvelybe a szexuális kapcsolat előtt. A tanulmányt 99 személyen végezték el, amelyet két csoportra osztottak. Az első csoport a méhpempős keveréket használta miközben a második csoport a hagyományos mesterséges intrahüvelyes megtermékenyítést használta. Meglepő módon a méhpempős keveréket használó csoportban a megtermékenyítés 8,1%-al volt nagyobb.
Női meddőség
A Méhpempő hatékonyságát megállapították a nemi fejlődés meggyorsításában. A Méhpempő növeli a lutenizálo hormonok szintjét a vérben (mely, elősegíti az ovulációt), és lényeges fontosságú az amenoreában, oligomenoreában, szabálytalan menstruációs ciklusban vagy petesejt elégtelenségben szenvedő nők kezelésében. Adagolás: 28 napos kúrákkal napi 1-2 gramm adagolással, amely után egy 28 napos szünetet kell tartani. E szünet után újra lehet kezdeni a kezelést. A kezelés évente 6-szor ajánlott. A Méhpempővel való kezelés a legismertebb és leghatékonyabb terápia a női meddőség ellen.
Spontán vetélés
A Méhpempő növeli a progeszteron szintet a vérben, amely segíti a terhesség megtartását. Egy hónappal terhesség előtt és a terhesség első két hónapjában napi 1 gramm Méhpempőt kell fogyasztani.
Várandós anyukáknak
A magzat fejlődéséhez egy különlegesen összeválogatott táplálékot tartalmaz. Csökkenti a terhességi vérszegénységet, illetve a szülés utáni értékeket. Fogyasztásával jelentősen megnő a vörös vérsejtek száma. Megfelelő adagolás esetén megszűnnek a vörösvérsejtek morfológiai hibái és a vörösvérsejtek kipusztulási száma csökken. A vér fehérje tartalma gyermekágyas anyáknál csak nagyon lassan újul fel és csak hosszú idő elteltével éri el eredeti szintjét. Kóros (beteges) szülési folyamat után az anyáknak naponta 2 gramm Méhpempőt adagoltak 8 napon át. Az eredmény vizsgálatánál megállapították, hogy a vér fehérje tartalma emelkedett. Az adagolás előtti szinthez viszonyítva 122 %-ot tett ki. Még feltűnőbb volt az emelkedés a toxikózisban szenvedő anyáknál (nefrotikus zavarok), ahol 141% volt az eredmény. Az eritrocitek értéke az eredeti állapot 114 %-ra a hemoglobin pedig 2-ről 16-os értékre emelkedett. Hatásos a terhesség második felében fellépő toxikózisok eseteiben is, amikor nem specifikus jellegű aktív biológiai serkentőként hat. Szülés utáni Méhpempő adagolásával pedig a kevés tejképződéssel rendelkező anyáknak, fokozza a tejtermelést. Tejtermelés fokozásához 1-2 grammot ajánlunk, a szükséges ideig. A koraszülés megelőzésében is fontos szerepet játszik A terhesség előtt 30 nappal, valamint a terhesség első 60-70 napjában ajánlott adag reggelente 1 gramm.
Változó kor
Eredményesen hat a női szervezet változó kori rendellenességeire (klimaktérium). Először 2004-ben Szofiá-ban az Obsztetrikai és Nőgyógyászati Klinikán végeztek egy kísérletet klimaxos nőkön napi 0,5-1gramm Méhpempő adagolással, 90 napig tartó kúrával. Nagy sikereket értek el a poszt-klimaxos szindrómákban mint a hirzutizmus, szívritmus zavarok, csontritkulás, keringési zavarok. Az esetek többségében teljes gyógyulást értek el. Jó hatással van a változó korú női szervezetre, és az idősebb nőknél fékezi az arc férfias, szőrös benövését. Korai változó korra ajánlott napi adag az első hónapban: 1 gramm másodikban: 2 gramm, harmadikban: 3-4 gramm kétszer egy évben 30 napos szünettel a kúrák között.
Női problémákra
Belfever és Gautrelet a nők menstruációs ciklusának zavarainál alkalmazták. Megállapították, hogy a Méhpempő a női menstruációt normalizálja, továbbá petefészkek rendellenességeinél is hatékonyan alkalmazható. A női endokrin rendszerre gyakorolt hatását is bizonyították. A gyönge testalkatú betegeknél súlyemelkedés, míg az elhízottaknál az étrend betartása mellett súlycsökkenés állt be. Ajánlott napi adagolása 1-2 gramm naponta.
Csontritkulás
A Méhpempő serkenti a petefészek működését, elősegítvén az ösztrogén hormon termelését, melynek hiánya okozza a csontritkulást. 45 év fölött ajánlott évi kétszer két hónapos kúrát tartani 1 grammos napi adagolással.
Izületi betegségek (artritisz, reumas poliartritis, porckopas)
Ízületi betegségek eseteiben elsősorban a Méhpempőben található zsírsavak érvényesülnek. A szervezetben a pantotensav szintézisében vesznek részt, mely folyamat fékezése jön létre, a betegségek fellépésekor. A Méhpempő serkenti a gyulladásgátló kortizol hormon termelődését a mellékvesében, ami lassítja az ízületi degeneratív folyamatokat és elősegíti a porcszövetek regenerálódását. Ezáltal, gyorsítja a reumás eredetű ízületi gyulladás, ill. porckopás gyógyulását, csökkenti a fájdalmait. Ízületi fájdalmak és csontok végeinek fájdalma gyógykezelés után az esetek 78 %-a meggyógyult, 10 %-ának állapota lényegesen javult, nyaktáji fájdalmak esetében 81 %-nál megszűntek és a sarokcsont fájdalmainál 77 %-ban értek el jó eredményt. Artrozisek (ízületi porckopás) esetében Méhpempővel elért eredmények túlszárnyalnak minden más táplálék-kiegészítő hatását. A Méhpempő alkalmazásával kapcsolatos jó eredményekről számolnak be Fuhcs és Poltev a polyarthritis (sokízületi gyulladása) eseteiben, reumatikus jellegű artritidisek és köszvénynél. Állandó eredmények főleg vegetáriánusoknál (zöldségevő) mutatkoznak, azonban normális táplálkozásnál a kezelés ismétlése szükséges. Ajánlott napi adagolása: 1-3 gramm 30-60 napig, évente háromszor megismételni.
Gyógy és regerációs folyamatokra, törésekre
A Méhpempő további jelentős tulajdonsága a sebekre való gyógyhatás. Megállapították, hogy a Méhpempővel kezelt sebek 50 %-kal gyorsabban gyógyulnak. Hasonló eredményeket értek el a bőr atonikus sebeire (izomrenyheség) és az égési sebekre eseteiben is. Az eredmény a seb gyors forradásában és gyógyulásában nyilvánult meg.
További kísérletek során a Méhpempőnek a harántcsíkos izmok regenerációjára gyakorolt hatását vizsgálták. A megrongált izomrostok regenerációs folyamatai gyorsan megindultak. A megrongált izmokon a helyi alkalmazási forma bizonyult a legmegfelelőbbnek. Megállapítást nyert az irányú gyógyhatása is, melyben az izmok sebeinek a vérzése pempő alkalmazása után gyorsan megszűnik. A későbbi napokban, a sebek ellenőrzése és szövettani feldolgozásra szánt minták vizsgálata alkalmával a makroszkopikus kép normális gyógyult izmot mutatott, amely nem különbözött semmiben a környező egészséges izomtól.
Hasonló eredményeket értek el a csontok sérüléseinek és töréseinek gyógyításánál. A Méhpempő gyógyulást elősegítő tulajdonságainak hordozója a zsír frakció. Hasonló savak hatásának (traumatin) tulajdonítják a harántcsíkos izmok regenerálás tulajdonságát is. Megállapítást nyert továbbá, hogy a Méhpempő parotinhoz hasonló anyagot tartalmaz. A parotin más hatása mellett a csontok regenerációját elősegíti, ezzel fokozva a kallusz termelését (forrasztó csontszövet). Ebből következik, hogy a gyógyulási folyamatokra a Méhpempő különböző zsír és fehérje összetevői hatnak, amelyek egymástól eltérő, mechanizmus útján fejtik ki hatásukat. Ajánlott napi adagolása: 2 gramm 45 napig.
Méhpempő felhasználása a szájsebészetben
A pempő felhasználását a szájsebészetben főleg a gyulladásos és degeneratív megbetegedéseknél antibakteriális és regeneratív hatása tette alkalmassá. A Méhpempő még fogágy sorvadás és más betegségeknél pl. a fogbél gyulladásainál stb. sikeresen alkalmazták. A Méhpempő kitűnő fájdalomcsillapító, baktérium és gyulladás ellenes szer és az erekre gyakorolt ösztönző hatású, így a fogbél akut gyulladása esetében jó eredményt vált ki. Mivel a fogmeder foghúzás utáni gyulladásai hosszú lefolyásúak és sok esetben kezelésük nem sikeres, biológiai tulajdonságaira való tekintettel (regenerációs és gyulladásellenes hatás) a kezeléséhez Méhpempőt használtak. Helyileg alkalmaztak a foghúzás helyének fiziológiai oldattal történő kiöblítése után.
A betegeknél a fájdalomérzet a Méhpempős kezelés után már a második napon enyhült. A fájdalom mérséklődésével arányosan csökkentek a gyulladás tünetei is. A regenerációs folyamatokat szabad szemmel csak a lágy szöveteken figyelték meg. Az elért eredmények és a megfigyelések alapján megállapították, hogy a Méhpempő használata a különféle foggyulladásoknál többféle szempontból előnyös; megrövidíti a gyógyulás idejét és megkíméli, a beteget a jól ismer, de nagyon kellemetlen fájdalomtól. Lényeges az is, hogy alkalmazása egyszerű. A stomatitis aphtosa főleg a száj nyálkahártyájának megbetegedése. Klinikai tünetei: különböző nagyságú aphtosa eróziók (hegek). A gócok rendkívül érzékenyek, minek következtében a táplálkozást megnehezítik.
Okozói leggyakrabban vírusok (Herpes simplex típus), az általános megbetegedések tünetei (a belső elválasztású mirigyek - pajzsmirigy megbetegedései) az emésztőcsatorna fekélyes betegségei és némely allergén által okozott allergikus tünetként is előfordulhat. Nehezen gyógyítható. Szájüreg nyálkahártya hólyagos kiütése (Stomatitis aphtosa) gyógyításának eredményei a Méhpempő alkalmazásának feltűnően jó hatását észlelték, a fájdalom pedig első pár alkalom után megszűnik. Egy 24 éves beteget fogászati klinikára utalták be, fog- ágysorvadás torpid formája, valamint az arc és nyelv nyálkahártyájának beteges elváltozásai miatt. A kivizsgálás alapján az íny nagyfokú gennyes sérüléseit állapították meg, a nyelven és a száj nyálkahártyáján élesen elhatárolt kráterszerű defektusokat észleltek a bal, nagyőrlő fogak mellett. Előzőekben már különböző egészségügyi intézménynél kezeltek vitaminok, antibiotikumok és más gyógyszerek alkalmazásával, eredménytelenül.
A sebek hidrogén-peroxiddal történő kitisztítása, a fogkő és más lokális ingerként ható tényező eltávolítása után Méhpempőt alkalmaztak, 2 g-os napi mennyiségben belsőleg, illetve helyileg a gyulladt területekre. Két nap múlva az ellenőrzéskor a nyelv és az arc nyálkahártyájának csaknem teljes gyógyulását állapították meg. Az íny fedőszövetének változatai teljesen eltűntek. Négy nap eltelte után az ellenőrzéskor a nyelv és a száj nyálkahártya teljesen meggyógyult. A gyógyítást folytatták, mivel a betegnél teljes közérzeti javulást észleltek. Az onkológiai ellenőrzés alkalmával, felvételekor a száj betegségén kívül májmegnagyobbodást és a vérkép elváltozását is megállapították. Ellenőrzéskor a máj normális volt, a vérkép pedig javult. Ebből látható, hogy ebben az esetben nemcsak a gyógyulás helyi menetét befolyásolta előnyösen, hanem az eredeti betegséget is. Nem elég a góc eltávolítása, hanem nagyon fontos az anyagcserére is megfelelő hatást gyakorolni.
A Méhpempő jelentősége főleg abban található, hogy nemcsak javulást, de a betegek nagy részénél a gócok megszűnését okozza, főleg túltengésnél (hyperplázia] már a 30 napos gyógykezelés után. A gyógyulás fokozatosan megy végbe. Először a góc elhatárolódik, majd fokozatosan kisebbedik, végül megszűnik. Mellékhatást nem észleltek. A fogászatban alkalmazott Méhpempős készítményekkel elért eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy alkalmasnak bizonyult némely gyulladásos megbetegedés kezelésére (fog-bélgyulladás, íny valamint a száj és nyelv nyálkahártyájának gyulladása) dysztrofikus (paradomtózis) és degeneratív megbetegedéseknél (hyperplázis, leukoplakia).
Méhpempő és a szépség
A Méhpempő a bőr idő előtti megöregedését, rugalmasságának, hidratációjának és vérkeringésének fokozásával akadályozza meg. Eltávolítja a ráncokat, a bőrt megfiatalítja, és a regenerációt elősegíti. Megállapították a ráncos, fáradt, aszfiktikus arcbőrre gyakorolt fiatalító és regenerációs hatást is. Zsíros és vegyes bőrű egyéneknél normalizálja a faggyúmirigyek termelését, mely nagyon fontos a pattanások és bőrgyulladások kezelésében. Jó eredményt figyeltek meg a mitesszeres bőrön is. Használata után a bőr üde állapotúvá válik, rugalmas és sima lesz. A túlérzékenység tünetei nem mutatkoznak.
Fiséra kéthetenként egyszer 15 percig alkalmazott Méhpempőt masszás alakjában olyan nőknél, akiknél erős, mély szemkörnyéki ráncok voltak láthatók. Néhány alkalom után az enyhébb ráncok eltűntek, a mélyebbek a homlokon enyhe ráncokká alakultak. Az arc bőre feszes lett és friss hatásúvá vált. A nap erős sugarai következtében megrongált és az általános kozmetikai készítményekre érzékenyen reagáló allergikus arcbőrűeknél alkalmazva is nagyon jó eredményeket lehet elérni.
Az érzékeny arcbőrű nők is jól bírják a készítményt. A felsorolt eredmények és tapasztalatok alapján a valóság az, hogy, a Méhpempő a bőrt védi, táplálását és vérkeringését javítja, jó hatással van annak víztartalmára és kiszáradását megakadályozza. A Méhpempő gyógyhatása ezenkívül, még egyéb biológiai és fiziológiai tulajdonságain alapszik. Külső használata esetén kenjünk a bőrre egy vékony réteget, hagyjuk 15 percig, utána langyos vízzel mossuk le és hagyjuk a bőrt megszáradni. A bőr finomabb és fényesebb lesz. A kezelést ismételjük 2 naponként, majd idővel, a ráncok, foltok, színeződések eltűnnek.
Bőrgyógyászatban és a kozmetikában
A Méhpempő biológiai és fiziológiai hatása arra késztette a kutatókat, hogy gyógyhatását a bőr megbetegedéseinél és a kozmetikában is kipróbálják. A szakembereket a Méhpempő mellékhatásai és felszívódó képessége is érdekelte. Megállapították, hogy legjobban a bőr víztartalmának csökkenése ellen hat, és elősegíti a szaruréteg hidratációját. Megakadályozza a vízben oldható anyagok eltávozását is a bőrből, viszont annak respirációját nem befolyásolja.
Kutatók megállapították, hogy a Méhpempő napozás által okozott gyulladásokat is kitűnően gyógyítja: az esetek 80 %-át már 24 óra alatt. Lodi és Rovesti kitűnő eredménnyel alkalmazta égések, erős szeptikus és aszeptikus bőrgyulladásos megbetegedéseknél. Maly, Pacenovská és Jancusková olyan betegeknél értek el jó eredményeket, akiknél az arc bőrének tuberkulózisa volt látható. Minden esetben feltűnő javulás, majd gyógyulás következett be.
Alszári fekélyekre és a bőr trofitikus zavarainál
A kutatók (Tomaier, Schwank, Kubín, Somová, Albramov, Vadászová, Zoula) mind kiemelik a Méhpempő kitűnő tulajdonságát az alszári fekélyekre. A hámszövetek regenerációját segíti elő. Sok esetben a hosszú ideig tartó alszári tályogok is begyógyultak, utóhatást nem váltott ki. Az eredmények azokban az esetekben voltak átlagon felüliek, amikor a sebet a Méhpempő alkalmazása előtt antibiotikummal vagy baktériumölő szerekkel kitisztították.
Tornaier, és Svecová olyan betegeknél alkalmazták a Méhpempőt, akiknél alszár különböző tünetű tályogaira pl. visszértágulás következménye, súlyos felszíni érgyulladás, érelmeszesedésből eredő elzáródásos érfal gyulladás és sérülés utáni állapotok voltak. A betegséget 4 esetben cukorbetegség, egy esetben ischemikus szívbetegség is befolyásolta. Az addig eredménytelenül kezelt súlyos esetekben, aránylag rövid idő alatt (14 nap) érték el a gyógyulást. Az eredmények alapján a Méhpempő az alszár fekélyeinek kezelési módszereit jól kiegészíti, főleg atonikus, kitisztított, arterioszklerotikus eredetű vagy sérülések utáni eseteknél. A kezelésnél a seb környékének óvása a sok váladék következtében napi átkötést követel meg.
A Méhpempőt a bőr égés utáni trofikus sérüléseinél is kipróbálták. Zmecko és Knápek 40 betegnél főleg a már varasodó, száraz sebeknél értek el jó eredményt. Tocík az arc szőrtelenítésénél használt tűvel előidézett hegek gyógyulását és a fájdalom enyhülését figyelte meg. Ugyancsak jó hatást ért el hegek eltüntetésénél. A kisebb sebek rendkívül gyors gyógyulását figyelte meg. A kezelés után a betegek a fájdalom enyhülését is állították.
Méhpempő alkalmazása a szemölcsök kezelésénél
A szemölcsök gyógyításánál (Verucae vulgares et juveniles) Maly, Pacenovská és Jancusková kitűnő eredményeket értek el. 20 gyermek bőre nagy felületén voltak szemölcsö. A gyermekek közül 85% teljesen meggyógyult. A beteg gyermekeket naponta egyszer kenték Méhpempővel, belsőleg pedig 1 grammot kaptak. A gyógyítás eredménye 6-8 hét múlva mutatkozott.
Teljes gyógyulást értek el annál a férfinél is, akinek kezein 60 Verucae vulgares volt. Ebben az esetben a kezelés 60 napig tartott. 6 beteg közül Verucae vulgares diagnózis esetében 5 beteg teljesen meggyógyult, amely ebben az esetben a betegek 83,3 %-át teszi ki. Belsőleg ajánlott napi adag 2×1gramm, illetve külsőleg naponta kétszer vékonyan a szemölcsre kenni.
Ekcémánál és más bőrbetegségeknél
Distrofikus (a szervezet rosszul tápláltsága), seborhoikus és mikrobiális ekcémákat gyógyítottak eredményesen. A Méhpempőt külsőleg, naponta 2-3-szor alkalmazták. Allergikus tünetű akut gyulladások esetében hatása már az első napokban megmutatkozott. A gyulladás tünetei 3-4 nap alatt szűntek meg. A gyulladással egy időben megszűnt a viszketés is és a beteg állapota javult.
Hajhullás
A férfiak fokozatos hajhullásának gyógyítására több kutató is a pempőt eredményesen alkalmazta. Foltos kopaszodása (Alopecia areata) esetében is alkalmaztak Méhpempős masszázsokat. Az egyik esetben a megkopaszodott folton 12 nap alatt ritka, de teljes értékű haj nőt, míg a másik esetben csak a folt szélén lehetett apró pehelyszerű hajszálakat észrevenni. Megállapították, hogy a Méhpempő megakadályozza az emberek haja és az állatok szőrének hullását. A Méhpempő a haj falikúiéira regenerációs hatást fejt ki.
Figyelem!
A fenti megállapítások nem az Országos Gyógyszerészeti Intézet szakvéleményei, a termékek nem szolgálnak betegségek gyógyítására. A népi gyógyászat és a természetgyógyászat azonban gyógyszerként tartja számon a méhészeti termékeket. D. Tuller szavait idézve a méhészeti termékek a nemzetközi tapasztalatok és kutatási eredmények szerint természetgyógyászaink csodaszerei, a jelenkor természetes táplálék-kiegészítői, s az eljövendő mellékhatások nélküli gyógyszerei.
Óvintézkedések és ellenjavallatok
A Méhpempőnek általánosságban semmilyen mellékhatása nem ismert. Néhány esetben azonban elővigyázatossággal kell eljárnunk, illetve van olyan eset is, amikor egyáltalán nem javasoljuk fogyasztását. A Méhpempő iránti túlérzékenység vizsgálatánál az egészséges embereknél csak elvétve állapítottak meg pozitív reakciót, 72 allergikus (asztmatikus és ekcéma megbetegedéseknél) egyáltalán nem volt kellemetlen utóhatás. Virágporral szemben allergiás 10 beteg közül kettőnél lett negatív hatás. Nem zárhatjuk ki azonban, hogy némely betegeknél a Méhpempő hatására elsődleges allergia keletkezik, ezért szükséges annak alkalmazása után figyelemmel kísérni a túlérzékenységre hajlamos betegeket.
Legfontosabb óvintézkedés és ellenjavallat a méhtermékekre való allergia. Ebben az esetben nem tanácsoljuk fogyasztását, mert ekkor a Méhpempő is kiválthat bizonyos reakciókat. Azon személyek, akik csak hajlamosak lehetnek erre az allergiára, vagy más egyéb túlérzékenységben szenvednek, az első 2-3 napban 0,1 grammal kezdjék a kúrát, leállítva azt, ha szájüregi viszketést, emésztési zavarokat, légzési nehézségeket, orrfolyást vagy kiütéseket észlelnek. Ha nem tapasztalnak ezekhez hasonló tüneteket, fokozatosan emelhető az adagolása a kívánt mennyiségig.
Alacsony vagy magas vérnyomású betegek csak állandó kezdeti orvosi felügyelet, folyamatos vérnyomás-ellenőrzése mellett szedjenek pempőt, és kizárólag kis adagokkal kezdjék. A méhpempő egy adagban is csökkentheti a vérnyomást! Vérnyomás probléma esetén orvosi felügyelet nélkül a pempő szedése tilos!
Gyermekek esetében alacsony adagolással kezdjük meg a Méhpempő alkalmazását. Normál esetben a pempőnek semmilyen mellékhatása nincsen, egyedi esetekben viszont előfordulhat allergiás reakció. Fokozott óvatossággal járjunk el akkor, ha gyermekünk allergiás bármilyen más egyéb termékre. Abban az esetben pedig, ha gyermekünkről tudjuk, hogy allergiás a méhészeti termékekre, semmilyen körülmény között ne adjunk neki!