Méhpempő története

A Méhpempő felfedezése ősi időkre nyúlik vissza. Már Amerika őslakói az Inkák ismerték hatását. Testi és szellemi frissítőként használták. Ismerték az egyiptomiak és rómaiak is. Főleg kozmetikai célokra használták. Egyes írásbeli adatok szerint már Egyiptom és Róma ismert szépségei is használtak pempőből és virágporból készített kenőcsöket.

A legrégibb írásos adatok is bizonyítják, hogy a méheket, főleg az anyát, régi őseink különös tisztelet­ben tartották. Sok király címerében, sőt a kirá­lyok koronájának díszeként is fellelhető az anyaméh. Joggal feltételezhetjük, hogy e tiszteletre különös okként a Méhpempő ismerete késztette őket. Az utóbbi évszázadokban a Méhpempő használata figyelemreméltón fejlődött. Először lelkes méhészek mutattak rá a Méhpempőnek az anyára, majd az állatokra, utóbbi kutatások, kísérletek pedig az emberekre gyakorolt jótékony hatására.

Egyszerre ismertté lett az egész világon, nemcsak a méhészek körében, ha­nem a lakosság minden rétegében. A pempőt minden­ki csodagyógyszerként emlegette. Mind többen igye­keztek megszerezni és vele a legkülönbözőbb beteg­ségeket gyógyítani. Minden betegségre gyógyszer volt ez a rég keresett életelixír. Az Amerikai Egyesült Államokban a kozmetikai üzemek áttértek a „Gelée royale" preparátumok gyár­tására. Bőr­ápoló krémek a pempő hozzáadása után luxuscikké váltak, amelyeket hihetetlen magas áron adtak el.

Ezután került a Méhpempő a laboratóriumokba. Főleg a biológusok és biokémikusok figyel­tek fel rá. Gondos elemzés tárgyává tették és összetevői között sok fontos kémiai vegyületet ál­lapítottak meg. A Méhpempő vegyi (kémiai) elemzésével egyidejű­leg folytak annak a méhek élettani (fiziológiai) fej­lődésére ható kísérletei is. Tanulmányozták eredetét, a munkásméhek álcáira és az anya álcájára gyako­rolt hatásának legpontosabb részleteit. A kísérletek e folyamata napjainkban is folytatódik és belátható időn belül be sem fejeződik. Annak ellenére, hogy 1888-tól (Planta) kezdődően, napjainkig folynak a Méhpempő vizsgálatai, amelyek bebizonyították figyelemre méltó hatását az emberi szervezetre, főleg az idős kor némely betegségei gyó­gyításánál, mégis kezdetben nem keltették fel a gyógyszergyártással foglalkozók figyelmét. A Méh­pempőt főleg a méhészek és azok rokonai, ismerősei használták fel. Fogyasztását azonnal, az anyabölcsőből való kiszedése után alkalmazták. Később a táro­lás céljából kezdték mézbe keverni.

B. DE BELVEFER - AZ APISERUM ATYJA

A Méhpempővel való kutatások terén jelentős ered­ményt a francia B. de Belvefer ért el, aki a Méhpempővel már 1938 óta foglalkozott. Próbálta konzerválni és hatását állandósítani. 1952-ben mód­szerének szabadalmazását kérte, mely az Apiserum nevű készítmény előállítását írja le. Az előállítási szabadalmat 1953. március 4-én írták alá. A francia egészségügyi-minisztérium az Apiserumot a következő évben gyógyszerként ismerte el, és gyártását engedélyezte. B. de Belvefer neve készítménye folytán az egész világon ismertté lett és az „Apiserum atyja"-ként emlegetik, aki óriási sikert ért el. Erről tanúskodik a számtalan diplomáciai meghívás, akadémiai ülés, repülőutak a legtávolabbi országokba, több akadémia és szakosztály meghívása, fogadások közéleti előkelő­ségeknél, főiskolai tanszékeken, sőt magánál az or­szág legelső vezetőjénél is, több magas kitüntetés elnyerése és végül két folyóirat tu­lajdonának birtoklása (Apiculture Nouvelle és Vivre jeune).

Franciaország egészségügyi minisztere Pinay az Apiserum kivitele terén elért eredményeiért tűntette ki, amelyet ekkor 50 országba szállítottak. Későbbiekben, Henschler megállapította, hogy a Méhpempő erősen koncentrált pantotén savat tartal­maz. A megállapítását Jaccoi és Nebíí is megerősítette, akik a pempőben a méznél csaknem 1000-szer több acetilkolint állapítottak meg. Abbat és French a pempőben levő zsírsav képletét állapí­tották meg (Cio H18 03). XII. Pius pápa orvosa Dr. Caleazzi-Lisli főleg idős személyek gyó­gyításánál ért el jó eredményeket Rómában a Méhpempővel.

Ez az orvos többek között a következőt mondta: Személyes eredményeknek köszönhető, hogy módomban volt a pempőkúrát kivételes esetekben alkalmazni. Ebből azt következtethetjük, hogy XII. Pius pápa beteg­ségére használt pempőt. Townsend munkatársaival tet­te közzé kísérleti eredményét, amely szerint egerekbe befecskendezett rákkórokozók hatását az ugyanak­kor befecskendezett Méhpempő megakadályozta. Brown és Felauer  radioaktív izo­tópok segítségével a 10-hydroxy-delta-2-decénsav bio szintézisét állapították meg. Dr. Pavlík a luhacovicei főorvos neve is­mert a nemzetközi méhész kongresszusokon is, mint a bronchiális (hörgőhurutos) asztma gyógyítója, a Méhpempő segítségével. Később a Méhpempő, kristályosodott méz­ben tartósítva került forgalomba.

A Méhpempőből készült termékeket kísérleti és gyógyászati célokra a Slovakofarma Hlohoveci Gyógy­szergyár forgalmazta. Első készítménye az Apiostan a Méhpempő alkoholos mézes oldata volt. A Slo­vakofarma további készítménye már liofilizálás útján jött létre. A további készítmény a Méhpempőt védő réteggel bevont drazsé. A védő réteg nem oldódik a gyomorban, csak a belekben. A kísérleti célt szolgáló gyógyszer L-114 néven ismeretes. Több évi megfi­gyelés után, amelyet különböző rendelőkben és inté­zetekben végeztek, az elért eredmények és a tudo­mányos munka alapján a Slovakofarma kérést inté­zett az Egészségügyi Minisztériumhoz, amely jóvá­hagyta a Méhpempő gyógyszerként való forgalomba hozatalát.

A Japánok évente 250 tonna Méhpempőt fogyasztanak, annak ellenére, hogy ritka és drága termék. Egy méhkas évente csak pár száz grammot termel. Az utóbbi években is több klinikán kísérleti kutatás folyik a Méhpempő vizsgálatával kapcsolatban, be­leértve a Tudományos Akadémiát is. Ma már ismeretes, hogy eredeti formában a leghatékonyabb, és csak a Méhpempő tartalmazza a 10-Hydroxy-2-Decenoic Acid (10-HDA) nevű anyagot a természetben ilyen magas koncentrátumban, mely hatóanyag tartalom az árát is jelentősen befolyásolja. Számos országban hivatalosan elismert diétás élelmiszerként, sok helyen gyógyszerként van forgalomban. A tapasztalatok szerint felfrissíti, valósággal új életre kelti a testet, egészségesen tartja a csontrendszert és az ízületeket. Korra és nemre való tekintet nélkül bárki fogyaszthatja.

A pempő vizs­gálata távolról sem tekinthető befejezettnek, sem az entomológusok, de az orvostudomány számára sem. A kutatók tudományos munkája ezen a téren nem fejeződik be mindaddig, amíg a Méhpempő minden titkát fel nem derítik.