0 termék
0 Ft
kosár
 
 
A méhpempő termelése 1. rész

A MÉHPEMPŐ TERMELÉSE


A méhpempő alkalmi termelése

A pempő alkalmi termelésekor azt nem tervezett módon nyerjük. Ebben az esetben háromféle lehető­ség állhat fenn:

  • rajzó ösztön fellépése,
  • csendes anyaváltás,
  • anyátlanság


A rajzó ösztönre jellemző, hogy a méhek rajbölcső­ket kezdenek építeni. Ha nincs ok megsemmisítésük­re, az anya rövidesen bepetézi azokat. A rajbölcsők építési ideje rendszerint május, június, tehát amikor a természetben gazdag hordási lehetőség van és a méhcsalád annyira népes, hogy a kaptár szűknek bizonyul számára. A méhek a szaporodási ösztön ha­tására rajzásnak indulnak. Ekkor a méhcsalád külö­nösen népes. Rendszerint nagyszámú anyabölcsőt épít (20-30, de többet is). A rajbölcsőket főleg a lépek szélein készítik. Kezdő ismertető jelük, hogy kezdetük tányér alakú, mivel a munkásméhek kezdet­től fogva anyabölcsőnek építették. A rajbölcsőkben a méhek az álcákat rendszerint azonnal a kikelés után ellátják méhpempővel. Mivel a család erős, és rajzási ösztöne teljességében van, a méhek a rajbölcsőket jól megtöltik pempővel. A rajbölcsők előnye, hogy rendszerint sok van belőlük és viszonylag sok pempőt tartalmaznak.

Ha a méhcsalád az anyát rajzás nélkül akarja ki­cserélni, csendes anyaváltást hajt végre. Ebben az esetben az anya a rajzástól eltérően a fiatal anya kikelése után is a kaptárban marad. Az idősebb anya rendszerint tovább is petéz és bevárja a fiatal anya párzását. Néha megtörténik az is, hogy mindkét anya és lánya jegy ideig együtt petéz. A méhészek nagy része azokat a méhcsaládokat értékeli jobban, amelyek az anyát rendszeresen csen­des anyaváltással cserélik ki. Ilyen családból nevel­nek anyákat az egész méhészet részére. A csendes anyaváltásra jellemző, hogy a méhcsa­lád ilyenkor a rajzási ösztön fellépésével ellenkezőleg csak néhány anyabölcsőt (rendszerint 2-3) épít. A csendes anyaváltásira szánt bölcsőket a méhcsalád éppoly jól ellátja pempővel, mint a rajbölcső­ket. A pempőtermelés szempontjából kis számuk miatt jelentőségük csekély.

A méhcsalád árvaságának a méhész tervszerűt­len beavatkozása nélkül is több oka lehet. Leggyakoribb ok az anya megbetegedése, kiöregedése vagy a méhész vigyázatlansága a kezelés közben. Az anyát­lan családban épített anyabölcsőket pótbölcsőknek nevezzük. A méhek a pótbölcsőket azon a lépen építik, ame­lyen nyílt fiasítás van, rendszerint a fiasításos lép közepén. Elhelyezésükkel eltérnek a rajbölcsőktől, amelyeket a méhek rendszerint a lépek szélére épí­tenek. A pótbölcsőket a méhek munkássejtekből épí­tik át, ezért kezdetük a munkássejtekéhez hasonló. A pótbölcsőkben a méhek az álcát csak a munkássejt anyabölcsővé való átépítése után látják el bőségesen pempővel. Ezért a pótbölcsők hátránya, hogy azokból aránylag kevés pempő termelhető.

Alkalmi pempőtermelés kiértékelése

A tervszerűtlen pempőtermelésének itt felsorolt mindhárom módja előnytelen, mivel a méhész a vé­letlenül felfedezett anyabölcsőkre tényleg váratlanul akad reá. Megtörténhet az is, hogy későn találja meg azokat. Ilyen esetben, ha az anyabölcsők még nyitot­tak, kevés pempőt tartalmaznak, ha pedig már be vannak fedve pempő nem nyerhető belőlük. Közismert tény, hogy a véletlenül, nem tervszerűen termelt pempő mennyisége csak kis százaléka a terv­szerűen termelt pempőnek. A gyakorlat számára ezért csakis a tervszerű pempőtermelés a jelentős.

A tervszerű pempőtermelés

A tervszerű pempőtermelés a méhész céltudatos tevékenysége, amelynek sikere különböző körülmé­nyektől függ. Ha azt akarjuk elérni, hogy pempőtermelésünk ésszerű és gazdaságos legyen, ezeket a körülményeket ismernünk kell.

A méhek ösztöneinek kihasználása a pempőtermelésnél

A méhek ösztönei összetett feltétlen reflexek, ame­lyek olyan hatást keltenek, mintha azok képesek len­nének gondolkodás alapján cselekedni. A méhek ösz­tönei lehetnek szerzettek és örököltek. Az egyes méh­családok, de a különböző méhfajták ösztönei nem egyenlően fejlődik ki. Az ösztönök fejlődésére és ér­vényesülésére két tényező fejt ki hatást:

  • a természeti feltételek,
  • a tenyésztés hatása.


A természeti feltételeket a méhész rendszerint nem változtathatja meg, de annál inkább irányíthatja a te­nyésztést. A méhész a tenyésztésre gyakorolt hatás­sal az egyes ösztönök kifejlődését elősegítheti, má­sokat pedig fékezheti. A méhpempő termelésénél lényeges, hogy a mé­hész a méhek bizonyos ösztöneit helyesen irányítsa. Ha erre képes, akkor kezében van minden feltétel, a siker eléréséhez.

A méhpempő termelésénél főleg a következő ösztönök jelentősek:
A méhek szaporodási ösztöne. Ez az ösztön biz­tosítja a méhek számának növekedését a családban tavasztól őszig. A méhész ezt az ösztönt serkentő ete­téssel vagy a legelőre való vándorlással befolyásol­hatja. Lényeges, hogy a szaporodási ösztön ne csök­kenjen az egész tenyészidő alatt. A pempőtermelés egyik fő feltétele a családok erőssége. A gyűjtőösztön hatására halmozzák fel a méhek kaptári készleteiket. A gyűjtőösztön a pempőtermelést általában kedvezően elősegíti. Csak kivételes esetben hat ellenkezőleg. Ez az eset akkor áll be, ha a pem­pőtermelés idején váratlanul bőséges hordásra van alkalom. Kiadós hordás idején a gyűjtőösztön el­nyomja az összes többi ösztönt úgy, hogy a pempő­termelés is megszűnik. Ezért a méhészek a pempő­termelést ne a főhordás idejére tervezzék meg.

Az önfenntartás ösztöne (regenerációs ösztön). Rendkívül fontos ösztön a méhpempő termelésével kapcsolatban. Amikor a család az anyát bármilyen okból elveszti, új anya nevelésével igyekeznek a mé­hek az anyát pótolni. Ezért anyabölcsőket építenek, amelyekből pempőt nyerünk. A méhek építőösztöne a hordás idején a lépek építésében nyilvánul meg. Legjobban az építtető ke­reten figyelhetjük meg, amikor a méhek a munkás­lépek építéséről heresejtek építésére térnek át, majd anyabölcső kezdéseket látunk, tudjuk, hogy a méheknél rajzó ösztön lépett fel. A méhek rajzó ösztöne nagy hatással van a pempőtermelésre. Az építőösztön meg­szűnik a hordás megszűnésével egy időben. Ezért ha a pempőtermelés idején nincs a méhek számára ter­mészetes hordási lehetőség, a dajkacsaládot állan­dóan serkentenünk kell.

A nemi ösztön az anya és a herék nemi érettsége idején kerekedik fel. Az anya nemileg a kikelés utáni nap elteltével, a herék pedig a kelés után 8. napra válnak éretté. Az anya és a herék kezdetben tájékozó repüléseket, később nászrepülést végeznek. A munkásméhek nemi ösztöne a rajzást megelőző időben jelenik meg. A heresejtek építése, herék neve­lése, később anyabölcsői aljak kezdésének építésében és az anyák álcáinak gondozásában nyilvánul meg. A munkásméhek nemi ösztöne egyenes összefüggés­ben van a fiatal méhek száma növekedésével. A fiatal méhek pempőt termelnek. Ha a nyílt fiasítás kevés, a túltermelése miatt egymást etetik a pempővel. Ennek hatására kifejlődik a nemi ösztönük. Minél kevesebb a nyílt fiasítás, a nemi ösztön annál erősebb. A fej­lett nemi ösztön a munkásméheknél a rajzási, majd a gondozási ösztönbe megy át. A méhek gondozási ösztönének kialakulása a méhpempő termelésének egyik fő feltétele. Hatását fokozhatjuk és fenntarthat­juk méz és virágpor serkentő etetésével, esetleg meg­felelő fehérjetartalmú virágpor pótlóval.

Milyen családot választunk ki a méhpempő termelésre


Elméletileg méhpempőt bármelyik méhcsaládból termelhetünk. Mivel azonban a méhészek számára fontos a pempőtermelés gazdaságossága és szaksze­rűsége, meg kell állapítanunk azt a valóságot, hogy nem minden méhcsalád alkalmas e célra. A terme­lésre beállított családnak bizonyos jó tulajdonságok­kal kell rendelkeznie. Fontos, hogy a méhcsalád egészséges legyen. A méhészetbe kimondottan csak egészséges családok tartozhatnak. Ez nemcsak ma­gának a méhésznek elsőrendű feladata, de érdeke az egész méhészközösségnek, sőt az emberi társadalom­inak is. Továbbá erős családra van szükség, hogy az minél több anyabölcsőt építhessen. A hőszabályozás érdekében ne csak elegendő fedett fiasítással rendel­kezzen, de nagyon fontos, hogy elég fiasítása legyen készenlétben is, amelyből fokozatosan kelnek a fiatal méhek. A fiatal méhek és a dajkaméhek száma túl­súlyban legyen, hogy az anyabölcsőkben a fiasítást bőségesen elláthassák pempővel. A család anyja idő­sebb legyen. Az ilyen család úgy érzi, hogy az anya már kisebb teljesítményű, ezért szívesebben elfogadja a tenyészanyagot és több anyabölcsőt épít, amely a pempőtermelés szempontjából nagy jelentőségű. Ren­delkezzen elég mézkészlettel. Kis mézkészlet esetén a család nem érez elég erős hajlamot az anyabölcsők építésére, amelynek a pempőtermelés szenvedi kárát. Szükséges, hogy a virágporkészlete is nagy legyen. Ha a pempőt termelő fiatal méheknek tápláléka nem tartalmaz elegendő virágport, tehát fehérjét, garatmi­rigyük nem termelhet bőséges mennyiségű pempőt.

A család előkészítése a méhpempő termelésre

Ha azt akarjuk elérni, hogy a méhpempő termelé­sére beállított család minden szükséges jó tulajdon­sággal rendelkezzen, időben és szakszerűen kell azt előkészíteni. Már ősszel megifjítjuk a családot és gondoskodunk annak időbeli és helyes beteleltetéséről. Tavasszal elősegítjük a jó és gyors fejlődést úgy, hogy időben kialakítjuk a szükséges feltételeket. Vi­rágpor és nektár hiányában ne feledkezzünk meg a serkentésről sem. Törekedjünk elérni, hogy a méh­család mielőbb erős legyen és a rajzási ösztön nála fellépjen. A helyesen előkészített család nemileg érett, éppen úgy mint a gondozási ösztön fellépésé­nek tetőfokán. A pempőtermelésre való előkészítés megegyezik az anyanevelésre szánt családéval.

Az ilyen családot a következők jellemzik:

  • a méhek a kaptár térségét teljesen betöltik; a keretek alatt is tartózkodnak méhek,
  • esetleg a röpnyílásnál fürtbe húzódnak össze,a méhek nemcsak munkássejteket építenek,
  • az építőkereten heresejteket találunk, amelyeket az anya azonnal bepetéz,
  • a család anyabölcsőkezdéseket és rajbölcsőket épít.


Az elmondott tulajdonságokkal rendelkező család a rajzó ösztön csúcspontját elérte. Ilyen család anyanevelésére és ezzel a pempő termelésére is a lehető legjobban elő van készítve.

A méhcsaládok serkentése pempőtermelés közben

Az előző fejezetekben arról számoltunk be, hogy a rajzó ösztönt fenntarthatjuk, sőt serkentéssel fokoz­hatjuk is. Előre kell bocsátanunk, hogy a serkentés a maximális mennyiségű pempő termelésnek egyik legfontosabb és elengedhetetlen feltétele. A serkentés fogalmát szűkebb és bővebb értelemben ismerjük. A serkentés bővebb értelmezésén mindazon anyagok adagolását értjük, amelyek a méhcsaládnak hiányoznak és ami az anyapempő termelésének elő­feltétele. Annak a méhcsaládnak, amelyből a kívánt mennyiségű pempőt akarjuk kitermelni a következő tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen:

  • egészséges és elég erős legyen,
  • a családban szükséges az idő­sebb anya jelenléte,
  • rajzási ösztön,
  • fedett fiasítás és a fiatal méhek túlsúlya,
  • elég meleg víz,
  • méz- és virágporkészlet,
  • továbbá jó időjárási feltételek.


Bő­vebb értelemben a méhcsaládot vízzel is serkentjük, amikor olyan helyen van elhelyezve, ahol a termé­szetben elég vizet nem talál. Szűkebb értelemben a serkentés alatt méz és virágpor adagolását értjük. Ezt a serkentést részletesebben kell megtárgyalnunk.

A serkentés tulajdonképpen a hordás érzésének felkeltése a méhekben. A serkentés ezért akkor a legfonto­sabb, amikor nincs elég hordás! Amennyiben a nektárhor­dásra nincs mód, akkor mézzel, cukorsziruppal, meg­nedvesített cukorral, mézes cukorlepénnyel vagy kombinált cukorlepénnyel serkenthetünk. Ha a ter­mészetes virágpor hiányzik, serkenthetünk virágpor-pótlókkal is.

Amint mondtuk, ha a táplálékban hiányzik a vi­rágpor, tehát a fehérjék, akkor a méhek nem képe­sek elég pempőt termelni. Tudatában kell lennünk annak a valóságnak is, hogy virágpor hiányában a fiatal dajkaméhek garatmirigye nem fejlődik ki töké­letesen. Nyilvánvaló, hogy egyedül a virágpor nyújtja a pempőhöz szükséges fehérjéket. Ezért a serkentést rendszerint kombináljuk és a méhcsaládnak olyan táplálékot adunk, amely elegendő virágport vagy vi­rágporpótlót is tartalmaz. A mézzel való serkentés előnye éppen abban található, hogy a méz virágport is tartalmaz.

Gazdaságosság miatt azonban mézzel csak kivételes esetekben serkentünk, például, ha rit­ka vagy csökkent értékű mézünk van. Serkentésre általában cukor-oldalot használunk, amelybe virágporpótlót adunk. Ezt a cukorlepénybe vagy a kombinál cukorlepénybe is adagolhatjuk. Na­gyon jó eredményt érünk el a pempőtermelésben, ha a serkentést cukorsziruppal végezzük, amelybe a mézzel telt kannák tetejéről leszedett habos mézet keverjük. Ez a hab sok virágport tartalmaz, amely a garatmirigyek működését fokozza és elősegíti a nagy mennyiségű pempő termelését. A serkentés eredmé­nye akkor is hasonló, ha a cukoroldatba a fedelezés kiáztatása által nyert vizet használunk. A fedelekben sok virágpor található. Természetesen a legideálisabb a természetes virágpor hordásának lehetősége vagy a természetes virágporral való serkentés. A virágport a méhész különböző sok virágport termelő virágból nyeri (mogyoró, fűz) vagy a virágport a méhek kap­tárba jutáskor szedik el, virágporforgó berendezéssel. Amennyiben nincs elegendő természetes virágpor, akkor lega­lább virágporpótlókkal szükséges serkentem. Több­féle virágpótló ismeretes, amelyek közül legalább a következőket említsük meg: szójaliszt, Tebi élesztő, Spilka.

Ha mézes cukorlepénnyel vagy kombinált mézes cukorlepénnyel serkentünk, mivel az nem folyékony, elég, ha azt a méheknek a keretek tetejére helyezzük a kaptárba. A cukorszörp beadására etetőket haszná­lunk. Többféle etetőt ismerünk. Leggyakoribb a ba­lon etető, röpnyílásra szerelhető külső etető, keret etető és felső etető. Az utóbbi időben mindinkább tért hódítanak a megnedvesített kristálycukor etetésére szolgáló etetők.

A mézeslepénnyel történő serkentés nagy előnye, hogy hatása hosszú ideig tart, mivel a méhek állan­dóan fogyaszthatják. A cukorszörppel való serkentés hatása nem állandó. A méhek rendszerint gyorsan elfogyasztják. Szörpös serkentés esetében ezért na­ponta háromszor ajánlatos annak beadása, 2-3 dl mennyiségben. Ha naponta csak egyszer serkentünk, adjunk kb. félliteres adagokat. A méheket kis ada­gokkal csak háromnaponként serkenteni nem kielé­gítő, ahogy azt egyes méhészek ajánlják. Helyes len­ne a méhek serkentését állandóan csöpögő cukoroldattal végezni, amellyel szintén tartós serkentést érnénk el. A serkentést nem szabad összetéveszteni a nagy adagokkal való etetéssel, nehogy az eredmény, várakozásunkkal ellentétes legyen.

Sok fiasítást és gazdag pempőtermelést a már em­lített módon történő serkentéssel érünk el. Ha azon­ban a serkentésre szolgáló táplálékba több vitamint, főleg pantoténsavat akarunk adagolni, amely a mé­hek ideg- és mirigyrendszerére van hatással, a hasz­nálatos serkentő anyagokat sörélesztővel vagy a pé­kek által használt sütőélesztővel kombináljuk.

A következő készítmények jó erdménnyel használhatóak

Ratner-féle lepény: 2 kg cukorból, 0,5 kg zsírtalanított tejporból és 1,5 kg mézből készül. A cu­korral jól elkevert tejport a melegített mézbe szórjuk (csak 40 C°-ig szabad melegíteni) és jól elkeverjük.
Cukros oldat élesztővel: 0,5 kg cuk­rot (vagy mézet) 1 liter vízzel felforralunk (ha mézet használunk, nem forraljuk) 50 g élesztőt 3-4 kávés kanál cukorral eldolgozunk és a forró oldatba szór­juk. Még egyszer felforraljuk. Ha kihűlt a méheknek adjuk. Ajánlatos az oldatot naponta frissen készíteni, mert könnyen megsavanyodik.
Cukros oldat élő sörélesztő gombákkal gazdagítva: 1 kg cukrot, 0,5 liter fo­lyékony sörélesztővel keverünk el és felforraljuk. Ha kihűlt még 0,5 1 folyékony sörélesztőt adunk hozzá.
Cukros oldat nem élő sör élesztővel 1 liter folyékony sörélesztőt 1 kg cukorral el­keverünk, felforraljuk és 20-25 C°-ra hűtve etetjük a méhekkel.

Az előbb elmondott receptekhez vagy az általáno­san használt sütőélesztőt vagy sörélesztőt használunk, amely kétféle formában kapható. Folyékony sörélesz­tőt a sörgyárakban szerezhetünk be, preparátumát pedig a gyógyszertárban. A garatmirigy szerepét a pempőtermelésben nem szükséges kihangsúlyozni, mert ismeretes, hogy a méhpempő legnagyobb részben a garatmirigy termé­ke. Nem minden serkentési mód, egyaránt hatásos a garatmirigy működésére. Zamaraev bebizonyította, hogy a különböző serkentés, különféleképpen hat az anyabölcsők számára és a bennük elhelyezett pempő mennyiségére.

Megállapította, hogy a cukoroldattal serkentett méhek 300 %-kal több anyabölcsőt építe­nek, a sörélesztővel gazdagított cukorszirup serken­tésekor pedig 550 %-kal több anyabölcsőt számolt meg, mint a nem serkentett családoknál, amelyeket a kísérlet ellenőrzésére használt. A serkentett méhcsaládoknál az anyabölcsők nagyobb számán kívül a bennük elhelyezett pempő is több volt a nem serken­tett családokhoz viszonyítva. Cukoroldattal serkentett méheknél 33 % méhpempő többletet, sörélesztős cu­koroldat adagolásakor pedig 84,5 % pempőtöbbletet észlelt, a nem serkentett családokkal szemben.

A felsorolt tények világosan bizonyítják, hogy a serkentés hat az anyabölcsők számára és a pempő mennyiségére is. Hasonló eredményeket értek el más kutató méhészek is, akik bebizonyították, hogy a mé­hek B és C vitaminnal és hydrolizált tejfehérjékkel való serkentésének hatására a fiasítás területe 20-30 % -kal, a pempő mennyisége pedig 200-250% -kal növekedett.
A fehérjéket és vitaminokat tartalmazó táplálék a méhek garatmirigyeinek fejlődését segíti élő, s így fokozza a pempőtermelést. Bek és Viver bebizonyí­tották, hogy tiszta pantotensav adagolása a méhek táplálékában, növeli a garatmirigyek működését és emeli a fiasítás mennyiségét. Az élesztők, főleg a sörélesztő adagolásának kitűnő hatását, éppen magas pantotensav-tartalmukkal magyarázhatjuk meg, ame­lyet más anyagokhoz viszonyítva mutatunk ki.

Érdekes, hogy az egyes vitamin- és fehérjetartalmat tekintve, az élesztő a fiatal méhek által termelt pempőhöz hasonló. Ezért feltételezhető, hogy a serkentő etetéskor adagolt élesztő a méhpempő termelésének emeléséhez vezet. Az ismertetett kísérletek azt is bizo­nyították, hogy az így serkentett méhcsaládok a be­tegségekkel szemben is ellenállóbbak voltak.

Méhészeink a serkentésre többféle kombinált cu­korlepényt használnak, amelyek alapanyagai külön­bözők, sokszor saját összeállítás szerint kombinálva. Legkedveltebb az ún. Osicka-fé1e kombinált cu­korlepény (nevét első készítőjétől Osicka méhésztől kapta).
Receptjének összetétele a következő: 4 kg porcukor, 2 kg Nervit (Tebi-élesztő), 2 kg zsírtala­nított vagy csökkentett zsírtartalmú tejpor, 18 kg méz (60 C°-ra melegítve, a gyomorvész spóráinak elpusztítása végett). Az itt felsorolt mennyiségű adag 10 méhcsalád részére elegendő.

Osicka méhész az általa összeállított kombinált cukorlepényt 1961 óta használja serkentésre. Osicka méhész kombinált cukorlepénye, mind a családok előkészítésére a pempőtermeléshez, mint a termelt pempő mennyiségére felbecsülhetetlenül ér­tékes. Használata nemcsak az anyabölcsők számára van hatással, de emeli a bennük elhelyezett pempő mennyiségét is. Ezenkívül a cukorlepény előnye még, hogy könnyen kezelhető, nem ömlik ki, rossz időjá­rás esetén is serkenthetünk vele és hordástalan idő­ben nem veszélyeztet rablással.

Osicka-féle kombinált cukorlepényt 8 mm vastag rétegben a rácsra, celofán csomagolásban ajánlott elhelyezni, a fészek és a mézkamra közé. Őszi és tavaszi serkentés­kor az Osicka-féle re­cepthez még adhatunk 3,75 g dubosol (metilmetakrilát). Megjegyzés: A serkentésről írt fejezetben igyek­szünk felhívni a méhészek figyelmét arra, hogy he­lyes serkentés nélkül lehetetlen a kívánt maximális mennyiségű méhpempő elérése, továbbá a kombinált cukorlepény megérdemli, hogy saját érdekünkben na­gyobb figyelembe részesítsük.

A tenyészanyagok előkészítése

A tenyészanyag fogalma alatt rendszerint a petéket és a legfiatalabb álcákat értjük, amelyeket anyaneve­lésre szántunk. Pempőtermelésnél is ugyanazt a fo­galmat jelenti e megjelölés azzal a különbséggel, hogy a cél változik meg, mivel a tenyészanyag a pempőtermelés érdekét szolgálja.
Pempőtermelésre az 1-24 órás álcák felelnek meg legjobban. Az álca nem lehet egy napnál idősebb. Tenyészanyagul rendszerint munkásálcákat használunk. Az álcák korát nagyságukból, alakjukból és a szá­mukra elhelyezett pempő színéből határozzuk meg.

Az éppen kikelt munkásálca kb. 1,6 mm hosszú, 1 mm átmérőjű sejtben körben elfér. Teste teljesen át­tetsző, a sejt alján áttetsző folyadékban fekszik. Szabad szemmel alig észrevehető, apró cseppnek tűnik a sejt alján. Az álca először a fejrésznél vastagodik. Csak az első nap végén vékonyodik meg a fejrész, a hasi rész pedig megvastagodik. Az álca hossza ekkor már kb. 2,5 mm-t ér el. A sejtbe helyezett táplálék már nem áttetsző, hanem kissé zavaros, enyhén tejes ár­nyalatú. Az álca teste már nem annyira áttetsző. Testhossza a második nap végén kb. 6 mm, teljesen félkört alkot a sejtben. A háromnapos és idősebb ál­cák a sejtben teljes kört zárnak be. Ekkor már az álca a sejt egész alját betölti.

Petétől vagy álcától vegyük el a pempőt? Amint már említettük, pempőnyerés céljára az 1 napos álca a legalkalmasabb, ha ritkábban is, mégis alkalmaznak a méhészek a pempőtermelésre petéket is. Mindkét tenyészanyagnak vannak előnyei és hát­rányai is. A petétől történő pempőtermelés egyetlen előnye, ha a méhész nem tudja az álca korát megállapítani és petéket használ fel, a tévedés a pete korát illetőleg kevésbé feltehető.
Hátránya, hogy:

  • a peték részére a család rendszerint kevesebb anyabölcsőt épít,
  • a pempőtermelés ideje meghosszabbodik a peték korá­tól függően.

 

Az álcáktól elvett pempőtermelés kiértékelése


Előnyei: A méhcsalád rendszerint nagyobb szá­mú anyabölcsőt épít és a pempőtermelés ideje rövidebb, mint a peték felhasználásakor.
Hátrányai: Idősebb álcák felhasználása esetén a pempő mennyisége kevesebb. A méhek az álcákat a tenyészanyag behelyezése után nem kezdik azonnal etetni, hanem csak néhány óra múlva (1-6 óra eltel­tével). Az előnyök és hátrányok megvizsgálása alapján ki­tűnik, hogy a pempőtermelés álcáktól sokkal elő­nyösebb.

Milyen lépeket használjunk pempőtermelésre?


Pempőtermeléskor többféle lehetőségünk nyílik a lépek megválasztására. Rendszerint normális lépet használunk, amely lehet fiatalabb vagy öregebb. Elő­nyösen használhatunk pempőtermelésre olyan lépet, amelyben a fiasítás már legfeljebb kétszer kelt ki (zsemlyeszínű lép). Az ilyen lép egyetlen hátránya, hogy dróthálós és a tenyészanyag kivágásakor a drót akadályozza munkánkat.

Időseb lép felhasználása még a következő okokból is hátrányos:
az ilyen lép sejtjei keményebbek a bennük lera­kodott bábingek miatt, amely a tenyészanyag kivá­gását gátolja a méhek kevesebb anyabölcsőt építenek, mert a sejtek felső széle nehezebben dolgozható át nagyobb méretű anyabölcsőkké a méhész azért kénytelen a sejteket éles szer­számmal vagy oltókéssel rövidebbre vágni. Idősebb léppel szemben a szűzlép vagy az építőkeretből nyert lép használata előnyösebb. A szűzlép­nél a munkában szintén akadályoz a műlépet rögzítő hálózás. A méhész ezt az akadályt kétféle módon ke­rülheti el. Az első esetben hálózás nélküli keretet használ. Az ilyen keretre ütköző sem kell, hogy elő­nyösebben helyezhessük el, főleg, hogy a petéztetőtokhoz szorosan tehessük a kaptárba.

A második mód­szernél keret helyett két egyszerű 10×10 mm mé­retű lécet alkalmazunk, amelyek közé műlépszalagot szorítanak. Ezt a műlépet a gyümölcsfák vagy az akác virágzásakor építik ki. A kiépített szűzlép a tenyész­anyag elkészítését lényegesen megrövidíti. Ennek a módszernek további előnye, hogy az állandóan hasz­nálatos lépeket nem rongáljuk meg. A szűzlép előnye még az is, hogy anya­ga kitűnő és az anya szívesen és gyorsan bepetézi. Az előbb elmondott eredményekhez sorolható a viasz­termelés jelentősége is.

Hogyan nyerjük a kívánt korú tenyészanyagot

Azok a módszerek, amelyekkel a kívánt korú tenyészanyagot nyerjük, két csoportba sorozhatok. Az első csoportba tartozik a tenyészanyag petéztetőtok nélküli kiválasztása, míg a második csoportban a tenyészanyagot petéztető tokban nyerjük. A petéztető tok részletes leírását a méhpempő termeléséhez szük­séges segédeszközök című fejezetben tárgyaljuk.

A tenyészanyag beszerzése petéztető tok nélkül


A szűzépítményt, szűzlépet, vagy zsemlye színű lépet az anyacsalád fiasításos lépei közé helyezzük. Leggyakrabban a fészek közepébe. Anyacsaládnak azt a méhcsaládot nevezzük, amely a tenyészanyagot szolgáltatja. Ha háromnapos petéktől akarunk pempőt termelni, a behelyezett lépet az anyacsaládtól 3 nap múlva vesszük ki. Viszont ha 1 napos álcáktól akarjuk a pempőt megszerezni, akkor a fészekbe helyezett lépet 4 nap múlva vesszük ki.

E módszer hátránya, hogy nem teljesen megbízható az anya más lépeken is petézhet. Ha azt akarjuk el­érni, hogy az anya biztosan a behelyezett lépbe pe­tézzen, akkor már 1 nappal korábban kell behelyezni a lépet egy másik család mézkamrájába. A lép nem­csak, hogy ott felmelegszik, de a család szagát is felveszi. Ha azután ezt a lépet az anyacsalád fész­kébe helyezzük, joggal feltételezhetjük, hogy azt az anya gyorsan bepetézi. Még így is, ez a javított mód­szer sem teljesen megbízható a tenyészanyag beszer­zésére. Ezért megfelelő tenyészanyagot csak petéztető tok segítségével nyerünk.

A tenyészanyag beszerzése petéztető tokból


A petéztetőtok a pempőtermeléshez azért szüksé­ges, hogy olyan tenyészanyaghoz jussunk, amelynek korát pontosan ismerjük. A petéztető tokkal a követ­kezőképpen dolgozunk: Kikeressük a család anyját és kivesszük. Ideiglenesen gyufásdobozba zárjuk, majd elkészítjük a petéztető tokba való behelyezésre. Ha az anyákat jelöljük, akkor azok előkészítése gyor­san megy. A petéztető tokba 2-3 lépről vigyázva fia­tal méheket söprünk. Legjobb olyan lépekről, ame­lyekből a fiasítás éppen kel, mivel feltételezhető, hogy ezeken a lépeken van a legtöbb fiatal méh. Azután a petéztető tokba szűzlépet vagy zsemlyeszínű lépet helyezünk (lásd „Milyen lépeket használunk pempő-termelésre" c. fejezetet). Az anyát az előkészített gyufásdobozból vigyázva a petéztető tokba engedjük és azt bezárjuk.

A következő nap a lépet a tokból ki­vesszük. Az anya közben bepetézte azt és mi tudjuk, hogy a peték abban egy naposak. Jó a felső keretlécre a bepetézés dátumát feljegyezni, esetleg a kereteket a felső lécen sorszámozni. A lépet egyelőre a kezelő ládákba helyezzük. A petéztető tokba ismét fiatal méheket söprünk 1-2 lépről és újabb tenyészanyagnak szánt lépet helyezünk abba. Az új lépre áthelyezzük az anyát, a félretett bepetézett lépről (keze­lőládából) és a petéztető tokot bezárjuk. A kezelőládába helyezett lépet kivesszük és erős család mézkamrájába függesztjük. Az ilyen mézkamrában fiasításos lép is legyen, amely a tenyészanyag részére a szükséges hőfokot biztosítja. Az így előkészített méz­kamrába a többi fokozatosan nyert tenyészanyagot is áthelyezhetjük. Tulajdonképpen tenyészanyag raktárt rendezünk így be, amelyben ismerjük a legfontosabb tényezőt, a tenyészanyag korát, amely részünkre nagy fontossággal bír.

Vannak méhészek, akik nem engedik az anyát a petéztető tokban az egész lépre, csak akkora területre, amelyből elég tenyészanyagot nyernek. Ezt úgy érik el, hogy az anyarácsból külön rekeszt készí­tenek, amely a lépre tűzhető. A rekesz alá az anyát és a fiatal méheket engedik. Az anya petézési helye így elhatárolt. Kisebb területet az anya előbb petéz be. A méhek bejutása az anyához a rácson keresztül állandó. Eleinte a pempőtermelő méhészek a petéztető tok­ban az egész lépre hagyták az anyát petézni. Később azonban rájöttek arra, hogy ez a tenyészanyag szük­ségtelen pazarlását jelenti. Pempőtermelés alkalmával csak a lép egyik oldalát tudjuk felhasználni. A másik oldalon levő peték elpusztulnak. Ezért a méhészek olyan eljárást kerestek, amely lehetővé teszi, hogy az anya csak a lép egyik oldalát petézhesse be. Ma már több ilyen eljárás Ismeretes.

A sejteket a lép egyik oldalán megrongáljuk. Ezt a műveletet megfelelő szerszámmal végezzük (kap­társzolgával, késsel, tenyerünkkel). A méhek ugyan a megrongált sejteket újra megjavítják, de a méhész elérte célját, mivel a megrongált oldalra az anya 24 óra leforgása alatt nem kezd petézni, ez után az idő után pedig a lépet úgyis kivesszük a petéztető tokból. A lép egyik oldalát megfelelő módon befedjük, hogy az anya hozzá ne férhessen. Használhatunk e célra igelitpelenkát, novordur lemezt, esetleg kemény papírt és hasonló anyagokat.

A lép egyik oldalát szorosan a petéztető tokhoz nyomjuk, hogy az anya ne juthasson oda. Ez a mód a gyakorlatban a legegyszerűbb. Kutatások által bebizonyították, hogy különböző korú tenyészanyag behelyezésekor kevesebb máhpempőt nyerünk, mint az egykorú tenyészanyag felhasz­nálásakor. E tény magyarázata az, hogy a méhek szí­vesebben építenek anyabölcsőket idősebb hasításon, mint a fiatalon. Ezért csak akkor járunk el helyesen, ha a tenyésztőkeret lécecskéjére egykorú tenyész­anyagot helyezünk el, így nagyobb mennyiségű méh­pempő termelését biztosítjuk be, mert a méhek az egykorú tenyészanyagból több anyabölcsőt építenek és gondoznak.

A tenyészanyag kezelésnek elvei

Mivel a tenyészanyagot a dajkacsaládba tenyésztői kereten helyezzük, hogy azt a család elfogadja, és minél nagyobb számú anyabölcsőt építsen rajta, to­vábbá, hogy megakadályozzuk a fölösleges veszteséget, feltétlenül szükséges, hogy munka közben kezünk és a környezet tiszta legyen. A tenyészanyaggal való munka előtt kezünket minden esetben jól megmossuk. Sem a tenyészanyagnak sem az anyabölcsőknek nem szabad idegen szagot felvenni. Ennél a munkánál ne dohányozzunk, hogy még a nikotinszag beszívódását is elkerüljük. Füstölőt se használjunk, hogy a tenyészanyag ne legyen füstszagú.

A tenyészanyaggal tiszta és levegős helyiségben dolgozunk, sohasem ott, ahol erős szag érezhető, pl. naftalin, petróleum, nafta stb. A tenyészanyag rendkívül érzékeny, ezért nagy elővigyázatot kíván. A lépnek azt az oldalát, amelyen a tenyészanyag van, meg ne érintsük. Védjük a rázkó­dástól is, ezért a kaptárból való kivitelekor a rajta levő méheket ne rázzuk le, hanem enyhén lesöpörjük. Munka közben vigyázzunk, hogy a tenyészanyag le ne essen a földre. Ez az elővigyázatosság főleg akkor fontos, ha álcákkal dolgozunk.

A peték már nem annyira érzékenyek az alacsonyabb és változó hőmérsékletre, sőt az enyhébb ráz­kódásokra. Ezt a körülményt főleg akkor használjuk ki előnyösen, amikor kénytelenek vagyunk a tenyészanyagot a vándortanyáról az állandó méhesbe szállí­tani. Ha a tenyészanyagot idősebb lépről nyerjük, akkor annak sejtjeit meg kell kurtítani. Éles meleg késsel a sejtek 1/3-át vagy felét eltávolítjuk. A kurtítást azért végezzük, hogy megkönnyítsük a méhek munkáját a munkasejtek anyabölcsőkké való átalakításánál. A sejteket nem szükséges megkurtítani, ha a tenyész­anyagot a következő lépekből nyerjük:

  • szűzépítményből,
  • félig kiépített lépből,
  • frissen kiépített lépből (szűzlép).


A kést, amellyel a tenyészanyagot kivágjuk forró vízben melegítjük. A kés közvetlen melegítése lámpa, gyertya stb. lángja felett nem ajánlatos. A kést könnyen túlmelegíthetjük és a tenyészanyagot ezáltal megkárosíthatjuk (a sejteket égeti). A kés égett viasz szagot kap. A forró kés nemcsak a sejteket károsít­hatja meg, de hőfoka ártalmas lehet a tenyészanyagra is. A láng felett melegített kés befüstölődhet. A füst szaga a késről a tenyészanyagra vihető át, s ezáltal befolyásolhatja az anyabölcsők számát, ezért kedve­zőtlenül hathat a méhpempő termelésének mennyisé­gére. A tenyészanyaggal gyorsan, de nagy vigyázattal kell dolgozni. Hogy elég időnk legyen, minden segéd­eszközt előre kell elkészíteni.

folytatás:  2.fejezet

 
Frissítse böngészőjét!Letöltés