0 termék
0 Ft
kosár
 
 
A méhpempő termelése 3. rész

A méhpempő termelése és az anya nevelés közötti különbség

A modern anyanevelési mód elsőrendű követelmé­nye, hogy a tenyészcsalád a legjobb tulajdonságokkal rendelkezzen. A pempő termelésnél ez lényegtelen. Anyanevelésre előkészített tenyészanyagnál a lép­szalagok minden harmadik sejtjében hagyjuk meg a petét, a többit eltávolítjuk. A pempőtermelésénél min­den sejtben meghagyjuk a tenyészanyagot, mivel cé­lunk az, hogy a család minél nagyobb számú anya­bölcsőt gondozzon. Most már pedig az a kérdés, helyes-e az anyaneve­lést a pempőtermeléssel összekötni. A pempőtermelés és az anyanevelés összekötése csak a következő esetekben helyénvaló: Ha az anyanevelés alkalmával a felesleges vagy a nem megfelelő bölcsőket használjuk fel pempőtermelésre, továbbá ha a pempőtermelésre több családot készítünk elő. Egy kiválasztott családban a legszebb bölcsőket meghagyjuk anyanevelésre, míg a többi pempőterme­lésre használjuk fel. Az anyanevelésre kiválasztott bölcsőket másik olyan anyátlan méhcsaládba helyezzük, amely rajzóösztöne tetőfokán van (dajkacsalád). A többi méhcsaládban a pempőtermelést tovább foly­tatjuk. A méhek kikelése előtt egy nappal a pempő­termelést befejezzük. A pempőt termelő családokban egy-egy bölcsőt helyezünk, amelyből az anya a kö­vetkező napon kikel.

A pempő­termelés ilyen összevonása az anyaneveléssel három­féle szempontból lehet előnyös:

  • méhpempőt termelünk,
  • a méhcsaládok számát szaporítjuk,
  • fiatal anyákat nevelünk.


A méhpempő termelésének és az anyanevelésnek ezt a közös módját olyan módon változtathatjuk, hogy az anyanevelésére kiválasztott bölcsőket abban a csa­ládban hagyjuk, amely építette azokat. Lényegében mégis megjegyzendő, hogy a pempő­termelés és az anyanevelés összevonása a következő esetben nem helytálló.
Némelyek az első 2-3 sorozatból (esetleg többől is) pempőt termelnek, az utolsó sorozatból hagynak befedett anyabölcsőket anyanevelés céljára. Ilyen módon nem lehet jó minőségű anyákat nevelni, ame­lyek az eredményes méhészet alapját képezik.

Méhpempő termelés a rajzóösztön korlátozásának összevonásával


A méhészek legnagyobb része napjainkig annak az elterjedt nézetnek volt a követője, hogy a pempő ter­melést a főhordás ideje után kell megkezdeni. Ná­lunk főleg az akácvirágzásra vonatkozik ez, amelynek idejében nem ajánlották a méhek zavarását, nehogy a várva-várt eredmény ezáltal csökkenjen. Ennek az elvnek a betartása sokszor az erős családok akácvi­rágzás előtti vagy a virágzás alatt bekövetkező kiraj­zását okozta. Nem szükséges külön hangsúlyozni, hogy ezzel a méhész gyakran jelentős anyagi kárt szenvedett. Az utóbbi időben ezen a téren jelentős változás történt. A gyakorlat bebizonyította, hogy nemcsak lehet­séges, hanem gazdaságos is a pempőtermelést rajzóösztön megelőző korlátozására kihasználni. így a fő hordás alatt is lehet pempőt termelni. Természetes, hogy kerülni kell mindazokat a műveleteket, amelyek a méheket túlzottan zavarják.

Ezeknek a követelmé­nyeknek jól megfelel Dedinsky E. mód­szere, amely a következő

A módszer lényege a pempőtermelés indító és be­fejező családok kihasználása által. Ezt a módszert már részletesen ismertettük. A tenyészanyagot pároztató kaptárban elhelyezett 6 keretes kis családtól nyerjük. Fontos, hogy a pároztató kaptárban fiatal anya legyen és a kaptár valósággal tömött legyen a méhektől. A pároztatóban szükséges, hogy 4-5 fe­dett fiasítást tartalmazó keret legyen. A sok méh je­lenléte a pároztatóban azt a célt szolgálja, hogy az anya a tenyészanyagnak szánt üres lépet 24 óra alatt feltétlenül bepetézi. A méhcsalád erősségére vonat­kozó követelmények hasonlóak az indításra (starto­lásra) beállított anyátlan családnál. Ez a család indul a beadott tenyészanyag bölcsőinek építésével, tehát tőle függ a megkezdett anyabölcsők száma is.Dedinsky munkafolyamata alkalmával nem használja a szokásos tenyésztőkeretet, hanem10×10 mm méretű tenyésztőlécre ragasztja Jel a tenyészanyagot. A 10×10 mm-es lécek helyett két darab 10×5 mm méretű lécet is lehet használni úgy, hogy a tenyészanyagot közéjük szorítjuk, azután helyezzük az indító családba. Az indítás után a léce­ket a tenyészanyaggal a befejező (finiselő) családok­ba helyezzük, amelyek erős, termelésre szánt csalá­dok, elsősorban a fő hordás legkedvezőbb kihaszná­lásra irányultak.

A tenyésztőléceket a startoló és a befejező csalá­dokban is a két keret közötti léputca fölé helyezzük. Alapvető hiba lenne, ha két tenyésztőlécet egymás mellé helyeznénk. A tenyésztőlécek használata a te­nyésztőkerettel szemben előnyösebb. Az indító csa­ládban a lépek között 10 mm-es köz van (léputca), amelyet a méhek gyorsan elfoglalnak, ezáltal olyan hő viszonyt alakítanak ki, amely a legnagyobb számú anyabölcsők építéséhez szükséges. A befejező csa­ládban a tenyésztőlécek behelyezése és kiszedése a család kis fokú zavarásával jár. Ennél a módszernél nem ajánlatos a befejező családnak kettőnél több tenyésztőlécet beadni, hogy a család figyelmét el ne vonjuk a főhordástól.

A leírt módszer következménye az, hogy a méhcsa­ládok felesleges ereje amely főleg a fejlődés csúcs­pontján nagyon gazdaságosan lesz kihasználva és szabályozva a pempőtermelésére. A sok fedett fiasí­tás következtében, a dajkaméheknél beállt felesleges pempőtermelés a méhész segítségével elhelyezést nyer a beindított anyabölcsőkben, amelyet méhpempő termelésére használ fel. A tenyésztőléceket a befeje­ző családoknál csak a mézkamrába helyezik, hogy a hordás ideje alatt a méheket minél kevesebb zavarás érje. Ezzel a módszerrel elérhető a rajzóösztön féke­zése a pempőtermelés útján. Nem szükséges felhívni a méhészek figyelmét arra, mennyire előnyös a jelenleg leírt módszer. Az így elért eredményeket, a kö­vetkezőkben foglalhatjuk össze:
fékezi a rajzóösztön kifejlődését, megelőzi a bekövetkezhető anyagi károk kiala­kulását a kifejlődött rajzóösztön következtében, fenntartja a méhek állandó munkakedvét, emeli a mézhozamot, a pempőtermelés lehetősége a méhész újabb jö­vedelemforrása, nagymértékben fokozza a méhészet gazdaságos­ságát.

Vannak méhészek, akik a rajzóösztön megelőzésére a pempőtermeléssel egybekötve a következő mód­szert használják

Amikor a termelőcsaládban rajzóösztön fellépését állapítják meg, a fészekből 2-3 befedett fiasításos lépet, a rajtuk levő fiatal méhekkel együtt kiveszik. A kivett lépeket üres lépek beadásával helyettesítik, így az anya számára petézési lehetőség nyílik, a mé­hek pedig nyílt fiasítást gondozhatnak. A nyílt fia­sítás gondozása lehetővé teszi a nagymértékű méh­pempő termelésének elhelyezését. A rajzóösztön tehát fékeződik nem lép fel. A kiszedett fiasításos lépekből a méhész 6 lépes pároztató kaptárban vagy tartalékkaptárban árva családokat létesít úgy, hogy elegendő fiatal méhhel is rendelkezzenek. Ezeket a családokat azután pempőtermelésre lehet felhasznál­ni. Ilyen módon 4-5 sorozat anyabölcsőt építtetnek és gondoztatnak, majd a termelés beszüntetése után az árva családot gyengébb család mézkamrájába he­lyezi, ezáltal erősíti fel a családot. Ez a módszer az előbbihez hasonlítva több munkát igényel és kevesebb haszonnal jár.

A gazdaságosság szempontjából még kevésbé elő­nyös a következő módszer

Amikor a méheknél a rajzóösztön fellép, az anyát eltávolítják és tenyésztőkeretet helyeznek a kaptárba, így mindaddig termelnek méhpempőt, amíg a család új anyát nevel. Az elmondottak alapján megállapíthatjuk, hogy megfelelő módszer felhasználásával a méhész a rajzó­ösztön megfékezése közben pempőtermeléssel teheti gazdaságosabbá a méhészet eredményét.

Mikor szedjük ki a pempőt?


A méhpempő kiszedésének idejére vonatkozó útmu­tatást a hosszú ideig nélkülöztük. A szakvélemények nem voltak egyenlők, vájjon az álcaállapot harmadik vagy negyedik napján kell-e a pempőt kiszedni. Egyes szerzők a harmadik, mások a negyedik napot ajánlották. A kísérletek eredménye alapján, általánosan az álcaállapot harmadik napján ajánljuk a pempő kiszedését elvégezni. Ismert tény, hogy az anyabölcsőben a méhpempő mennyisége az anya fejlődési idejével párhuzamosan emelkedik. Ez az emelkedés azonban csak a fejlődés 6-ik napjáig, tehát az álcaállapot 3-ik napjáig tart. Az álcaállapot 3-ik napján tartalmaz a bölcső legtöbb pempőt. A negyedik napon a pempő mennyisége az anyabölcsőben csökken, mert az álca már nagyobb mennyiséget fogyaszt el.

Tudományosan bebizonyítást nyert, hogy a legtöbb pempő a bölcsőben a harmadik napon (72 óra eltel­tével), a legtöbb cukrot és hamuanyagot 24 óra elteltével, míg a legtöbb zsír-substanciót 48 óra után tar­talmaz. Ezeknek az anyagoknak bizonyosan fontos a küldetésük a megjelölt időben. Nagyobb zsírtartal­mú pempő termelése esetén a második napon szed­nénk ki. Ha azonban a legnagyobb mennyiséget akar­juk elérni (éppen ez a célunk), akkor a harmadik napon kell a pempőt kiszedni. A pempőkiszedést Smith az álcaállapot harmadik napján ajánlja. Ismerteti, hogy 31,1 g pempő elérésé­hez 191 darab kétnapos, 120 darab háromnapos és 155 darab négynapos anyabölcső tartalmát kell kiürí­teni.

A méhpempő kézi kiszedése


A méhpempő kiszedése előtt az álcát, amelyből az új anya fejlődne, rendszerint eltávolítjuk. Az álca eltávolítására fémből készült segédeszközt nem használhatunk, mert a méhpempő összetevő anyagai igen érzékenyek a fémekre és azokkal nem kerülhet érint­kezésbe. Álcázásra ezért leggyakrabban fogpiszkálót (fából), üveg kanalat, plasztikus anyagból készült speciális álcázó szerszámot használ­nak. A méhpempőt először csak kézzel szedték ki. A kiszedésére a gyógyászatban használt szemápolására alkalmas üvegkanalat használták. Később erre a célra speciális plasztikus anyagból készült lapátkát használtak.

A méhpempő kézi kiszedésének hátrányai:

  • a munka lassú és késedelmes,
  • a pempő kiszedése közben a kanál a bölcső falát gyakran megrongálja még akkor is, ha lekere­kített élű kanállal dolgoztunk,
  • a méhpempőt a legfigyelmesebb munka ellenére is a bölcsőből nem lehet teljesen eltávolítani, mert szögleteiben visszamarad a pempőből.

 

A méhpempő kiszívása


Az előbb említett okok miatt a pempő kézi kisze­dését mindinkább háttérbe szorítja az újabban alkal­mazott módszer, a pempő kiszívása. A kiszívás lénye­ge a levegő nyomáskülönbségén alapszik. E célra mó­dosított üvegcskét használnak aszerint, hogy a levegőt az üvegecskéből milyen mó­don távolítjuk el, a méhpempő kiszívása a következő módon történhet:

  • szájjal való kiszívást,
  • kiszívás lábbal működtető pumpával,
  • motor segítségével történő kiszívást.


A szájjal történő kiszívásnál kisebb űrtartalmú üve­get használunk (rendszerint 30 g-nyi férőhellyel), hogy a kiszívás a szervezetre ne legyen megerőltető. Ne feledjük el, hogy a szájjal való kiszívás fárasztó munka. Hosszabb ideig tartó szájjal való pempő ki­szívás, gyakran erős fejfájás okozója lehet.

A második esetben a pempő kiszívására lábbal mű­ködő pumpát használunk. Erre a célra jól megfelel a járművek gumitömlőinek fel fúvására alkalmas, de átalakított pumpa. Legújabban a méhpempő motor segítségével történő kiszívása kerül mindinkább fölénybe. Be­vált erre a célra a villanyporszívógép motorja, eset­leg más pumpához használatos motor.
A kiszívatáshoz szükséges üveg, plasztikus anyag­ból készült tokba van elhelyezve. A tok kapcsolóval van ellátva, amely a jobb kéz hüvelykujja által mű­ködtető. Pempőszedéskor a tokot a jobb kézben kell tartani. A szívópumpától a motorig kb. 10 m hosszú elektromos kábel vezet, amelyet a szívó gumicsővel együtt vezetnek. A szívó berendezés (pumpa és mo­tor) kétkerekű kocsira van helyezve, hogy a méhesben szükség szerint legyen áthelyezhető. A méhpempő géppel történő kiszívását kezdetben az a tény akadályozta, hogy ez a módszer csak olyan helyen használható, ahol elektromos áram áll rendel­kezésre. A vándortanyákon, amelyek a lakóhelyektől távol vannak ez a módszer nem alkalmazható. Ám ez a probléma is megoldható akkumulátor segítségével.
A méhpempő kiszívatása a kiszedéssel szemben a következőkben előnyösebb:
a munka lényegesen meggyorsul és kevésbé fá­rasztó, mivel a munka megerőltető részét gép végzi el, kiszívatással több pempőt termelhetünk, mint a kiszedés alkalmazásával.

A kitermelt pempő tisztítása


A kitermelt méhpempő többé kevésbé szennyeződ­het, mivel a bölcsőből viasztörmelék, álca darabok, esetleg más idegen anyag is kerülhet abba. A méhpempő tisztításának Smith-féle módszere a külföldi szakirodalomból ismeretes. Smith a pempőt a bölcsőkből gyűjtő hengerbe szívatja. A hen­ger mindkét végén parafa dugóval záródik. A henger kiürítésekor az egyik dugót finom nylonanyaggal vált­juk fel. A másik végéről pedig a parafa dugót a hen­ger belsejében mozgatjuk, a henger nylonszövettel elzárt vége felé, így a pempő a hengerből teljesen megtisztítva kerül ki a nylonszöveten át. Az esetleges tisztátalanság a nylonszövet és a parafa dugó között marad. Nálunk a pempőt termelő méhész szakemberek an­nak tisztítása közben a következőképpen járnak el. A kitermelt méhpempőt a begyűjtés után az üvegből elektromos szívóberendezéssel még egyszer átszívat­ják, ugyanúgy, mint mikor a bölcsősorozatból a pem­pő kitermelését végzik. A különbség azonban az, hogy a tisztítás alkalmával a szívó csövecske végére, amely az új üvegben van nylonszövet darabkát erő­sítenek és a pempőt ezen át szívatják a tiszta üveg­be. A nylonszövetet zsákocska szerűen (lazán) kötjük a szívócsövecskére, hogy a felgyülemlett viasztörme­lék ott lerakodhasson. Az így átszívatott méhpempő már tiszta.

A kitisztított méhpempő előnyei:

  • tiszta,
  • sűrűsége egyenletes,
  • látszatra is tetszetősebb.


Legújabb gyakorlati módszer a méhpempő termelésénél


A méhészek a több­termelés érdekében végzett munkájuk közben az a gon­dolat vezérelte, nem volna-e lehetséges a méheket kényszeríteni arra, hogy több pempőt helyezzenek az anyabölcsőkbe. A pempő nagyobb mennyiségű elhelyezését a következőképpen érte el: A mesterséges bölcsőkezdéseket az eddig használt alaktól eltérően, kis cipő alakúra készíti. Készítésükre szűzlépből nyert tiszta méhviaszt használ. Ezek a bölcsőkezdések az eddig használtaknál nagyobb űrtartalmúak. Ide he­lyezi át a legfiatalabb álcákat (az álcaállapot első idejében levőket). A kis cipő alakú kezdetű bölcsők­ben, amelynek űrtartalma nagyobb, a méhpempő is több.

A következőkben leírunk egy új módszert, mely lehetővé teszi a pempőt gazda­ságosabb eredménnyel termelni. A pem­pőt az álcákkal együtt szedjük ki, de azzal a feltétellel, hogy az álcák kora a 72 órát nem haladja meg. Az ilyen korú álcák átlagsúlya kb. 8 mg. Egy méh­pempő előállítására hozzávetőleg 5 anyabölcső szüksé­ges. A bölcsőkben levő álcák súlya tehát 40 mg. Így minden gramm pempőnél 40 mg többletet érnek el. Az új pempőtermelési módszernek további előnyei is vannak. Az álcát a bölcsőből nem szükséges eltávolí­tani, ami időnyerést jelent. A pempő kiszedése 10 szeresére gyorsul meg. Mivel a pempőt kiszívatjuk, a kézzel történő kiszedéssel szemben 15 %-kal több méhpempőt nyerünk.

A pempőtermelés terén fokozatosan eljutott az anyás családokban végzett pempőtermeléshez. Viszo­nyaihoz mérten a pempőtermelésre saját módszere bizonyult a legalkalmasabbnak. A dajkacsalád előké­szítésének lerövidített módja a következő: A dajka­család serkentésén kívül, amelyet a tenyészanyag behelyezése előtt 9 nappal kezdett meg, a fészekből 2-3 fiasításos lépet helyezett a mézkamrába. A fészek és a mézkamra kö­zé anyarácsot helyezett. A tenyészanyag sorozat be­helyezésének napján a következő műveleteket végzünk el. Egy szellőzőkeretet keskeny fahasábokra (lé­cekre) helyezett. A dajkacsalád mézkamráját azután a szellőzőkeretre helyezzük. A mézkamrát csak az át­helyezés után nyitjuk fel. Ha az áthelyezés előtt fel­nyitjuk a mézkamrát, a mézkamrából sok méh húzódna le a fészekbe (fiatal méhek is). A mézkamra felnyi­tásakor először a szélső üres vagy tartalékkeretet ve­sszük ki, a méheket róla a mézkamrába söpörjük. Ezután a mézkamrában levő fiasításos lépeket vizsgáljuk meg, hogy megállapíthassuk, nem kezdtek-e a méhek raj­tuk anyabölcsőket építeni.

Ha anyabölcsőkezdéseket találunk, a méhpempőt kiszedjük és az üres bölcsőket megsemmisítjük. Azután a mézkamra közepén, a fia­sításos lépek között helyet hagyunk a tenyészanyag behelyezésére. Ha a mézkamrát így előkészítette, a fészekben megkezdjük a munkát. Itt először az anyát keressük ki. Elzárt röpnyílású rajládába helyezzük az anyát azzal a léppel együtt, amelyen megtaláljuk. Az anya behelyezése után a rajláda fedelét lezárjuk. Ez a művelet azért szükséges, hogy biztosak legyünk abban, hogy az anya nincs a fészekben, hanem a rajládában, ahová elhelyeztük. Az ideiglenesen anyátlan fészekből lépet veszünk ki, amelyeken nyílt fiasítás van. Róluk a méheket a félre tett mézkamrába söpörjük. A fiasí­tásos lépeket a lesöprés után visszahelyezzük eredeti helyükre, a fészekbe. Ha a nyílt fiasítást (megfelelő korút) mesterséges bölcsőkbe álcaáthelyezésre hasz­náljuk fel, nem szükséges további tenyészanyagról gon­doskodni, Izolátor segítségével. Ilyen módon a későbbi júliusban, esetleg augusztus első felében is gondoskodhatunk megfelelő korú álcákról. Ezenkívül az ál­caáthelyezéskor nem rongálja meg a lépeket, a mun­kássejtekből az álcákat a sejtek kurtítása nélkül is ki lehet szedni. Az álcaáthelyezés után a rajládából az anyát a lépen visszahelyezzük a fészekbe, majd a fész­ket és a mézkamrát lezárjuk.

A félretett mézkamrába 1 óra múlva behelyezzük a te­nyésztőkeret a tenyészanyaggal. A mézkamrában a méheket serkentjük. Erre a célra a legjobb 0,5-1,0 liter, 1:1 arányban elkészített mézoldatot használni. Ezután a mézkamrát lezárjuk. Az áthelyezett mézkam­rában az elárvult méhek a tenyésztőkereten anyaböl­csőket kezdenek építeni. Körülbelül 24 óra elteltével a félretett mézkamrát eredeti helyére a fészekre visszahelyezzük, a szellőzőkeretet eltávolítjuk, a fészek és a mézkamra közé rácsot helyezünk. Ennél a mód­szernél a méhek serkentése naponta szükséges, ha nincs természetes hordási lehetőség.

Nem is egész két nap elteltével, amikor az álcák kora a tenyésztőkereten kb. 72 óra, a mézkamrát ismét a szellőzőkeretre helyezzük a fészekről és a te­nyésztőkeretet a bölcsőkkel kivesszük. Azután a leírt munkamenetet megismételjük úgy, ahogy az első te­nyészanyag behelyezésekor eljártunk. E módszer előnye, hogy sokszor megszakí­tás nélkül ismételhető és a dajkacsalád nem gyengül le. Ilyen dajkacsaládban az anya szüntelenül petézik, sőt a petézés fokozott, amely jelenséget a serkentés hatásával magyarázhatunk meg. A fészekben ezért a fiatal méhek száma állandóan nagy. A pempőtermelés e módja munkaigényessége miatt hátrányos.

A méhpempő termeléséhez szükséges segédeszközök


E fejezetben a méhészkedéshez szükséges összes segédeszközökkel nem szándékozunk részletesen foglalkozni. Csak azokat ismertetjük, amelyek a méhpempő termelésénél köz­vetlenül szükségesek.

Tenyésztőkeret


A tenyésztőkeret egy közönséges üres keret (háló­zás és műlép nélkül). Mérete a méhészetben általá­ban használt keretek méretével megegyezik. A tenyésztőkeretre erősítjük fel a tenyészanyagot. A tenyészanyagot a tenyésztőkeret léceire többféle eljá­rással erősíthetjük fel. A tenyésztőkeret léceit tenyésztői léceknek nevezzük. Ezek a tenyésztőke­rethez szilárdan vagy kivehető módon lehetnek kap­csolva. A tenyésztőlécek száma különböző, egy keret­ben rendszerint két vagy három tenyésztőlécet hasz­nálunk. A lécek a tenyésztőkeretben vízszintesen vannak elhelyezve, többnyire 6-7 cm távolságra egy­mástól. Ha a tenyésztőléceket a keretből nem lehet kiven­ni, akkor a keretben elfordíthatok legyenek. Ezt úgy érjük el, hogy a keretbe oldalról szeg vagy csavar segítségével erősítjük be. A tenyésztőlécek forgatha­tóságának előnye az, hogy a tenyészanyag felragasz­tását lehetővé teszi úgy, hogy a tenyésztőkeretet víz­szintesen az asztalra fektessük.

A tenyésztőkeret behelyezése előtt a léceket visszaforgatjuk, mivel azoknak a kaptárban függőleges helyzetben kell lenniük. Ha a tenyésztőlécek a tenyésztőkeretből kivehetők, akkor többféle módon erősíthetjük azokat a kerethez:
A tenyésztőlécek a kerethez két rövid léc segítségével erősíthetők. A léceket a tenyésztő­keret oldallécének belső oldalára keresztben szegeljük fel (a tenyésztőléc felett és alatt), ebben az eset­ben a tenyésztőlécet a lécek közé oldalról szo­rítjuk be. A tenyésztőkeret oldallécére U alakú, kiemelkedő léctartót is erősíthetünk, amelyekbe a tenyésztőlécet felülről helyezzük. Az oldal léctartó, közönséges szeg is lehet. Egy darabból álló tenyésztőlécet akkor alkalma­zunk, ha a tenyészanyagot ragasztjuk. Ha a léc­hez a lépszalagot csak mechanikusan felerősítjük, akkor egy léc helyett két darab 10×10 mm-es négy­zetes lécecskét használunk, amely közé szorítjuk a lépszalagot. A két lécet dróttal, csavarral, szeggel, gumival stb. szorítjuk egymáshoz.

Juriga-féle tenyésztőkeret


A Juriga-fé1e tenyésztőkeret érdekessége az etető és a tenyésztőkeret kombinációja, így a tenyésztőkeret egyszerre két célt szolgál. Az etető a tenyésztőkeret alsó lécére négy pléhszalag segítségével van felerősítve, amelyeket átló alakban szegeinek a te­nyésztőkeret sarkaira. Az etető így a pléhek közé bármikor beszorítható és könnyen kivehető.

Ennek a felerősítési módnak kétféle előnye van:
Az etető egyszerűen tölthető a keretben, vagy kiemelve a kereten kívül, esetleg az üres etető megtöltött etetővel cserélhető fel. Az etető a tisztasági követelményeknek megfele­lően bármikor kitisztítható. Az etető anyaga rozsda­mentes pléh, magassága 7 cm, szélessége a keret alsó lécének szélességével megegyező, űrtartalma 0,5 liter. Az etetőben fából készült úszó van. A tenyésztőkeret­be két tenyésztőléc van (mindkettő két négyzetes lécecskéből áll), amelyek kivehetők és felülről füg­geszthetők a keretbe. A Juriga-fé1e tenyésztőke­ret egyszerű, előnyös és praktikus.


Jurlga-féle tenyésztőkeret:
tenyészkeret 1 - tenyésztőkeret, 2 - tenyész­tő léc, 3 - lépszalag kiépített bölcsőkkel, 4 - pléhből készült etető, 5 - pléhszalagok az etető rögzítésére, 6 - a tenyész­tőléc tartója, 7 - a tenyésztőléc tartójának szegelése

Tenyésztőfedél


Tenyésztőkeret helyett sok méhész tenyésztőfedelet is használ. A tenyésztőfedél a fészek vagy a mézkam­ra keretei felett van elhelyezve. A fedélre alulról a méhpempő termelése 8-9 tenyésztőléc van erősítve. A tenyésztőléceikre mesterséges bölcsők vagy lépszalagok erősíthetők. A tenyésztői edény szerkezete ugyanazon az elméleten alapszik, mint a poharas módszerű anyaneveléshez használt kereté. A fedél kerek nyílásaiban műanyag­ból készült poharak vannak elhelyezve. Minden po­hárban fából készült csipesz van. Ilyen kettős csi­pesz segítségével erősítik a tenyészanyagot a pohárba.

Izolátor (elkülönítő)


Már magából a megnevezésből is kitűnik, hogy elkülönítésre szolgál. Az anyát különítik el vele. Az anya elkülönítése a tenyészanyag pontos korának ismerése céljából szükséges. Ez az adat a pempőtermelésnél feltétlenül szükséges. Az izolátor olyan szekrényke, amelybe a kaptár bármelyik keretét könnyen behelyezhetjük. Méretei ezért a méhészetben használt keretek méreteihez ala­kulnak. Az izolátort a kaptárba éppúgy befüggeszt­hetjük mint a keretet. Az izolátor oldallapjait rács képe­zi, amely fából vagy fémből készült keretre van erő­sítve. A rácson át a munkásméhek szabadon közle­kedhetnek. A rács az anya távozását megakadályozza.

Eredetileg csak egyszerű izolátorokat gyártottak, amelyekbe egy keretet lehetett helyezni. Ma már a gyakorlati méhészetben két, sőt három keretre szol­gáló izolátorokat is használnak. Előnyük, hogy egy­szerre több keretet képesek befogadni. Az egykeretes izolátorba csak egy zsemlyeszínű keretet függeszte­nek, amelybe az anyának a tenyészanyagot kell pe­téznie. A többkeretes izolátorba még 1-2 lépet he­lyezhetünk amelyekből a fiasítás éppen kel. Ezzel azt akarjuk elérni, hogy az anya az izolátorban is jól érezze magát, legyen fiatal méhekkel körülvéve és általuk gondozva. Ilyen környezetben az anya jól pe­téz. A többkeretes izolátorok hátránya, hogy bennük az anya a kelő fiasítás helyére is petézhet.

Mivel pótolható az izolátor?


Ha nem használunk vagy nincs birtokunkban izo­látor, akkor az anyát a fészek egy részébe választódeszka segítségével is elrekeszthetjük. A választódesz­kában ráccsal ellátott nyílást kell hagyni, hogy a munkásméhek azon át szabadon mozoghassanak. A választódeszka természetesen pontosan a kaptár szél­ső deszkáihoz ér úgy, hogy az anya a részére lezárt területet nem hagyhatja el. Az anya ilyen elkülöní­tése főleg fekvő kaptárban előnyös. Egyes méhészek izolátor helyett lépre szúrható rá­csos keretet is használnak. A lépre szúrható rács ké­szítése a következő: Egy kisebb keretet készítenek, amelynek területe a használatos kereteknek mintegy felét teszi ki. A kis keret egyik oldalára anyarácsot erősítenek. Az anyarács felöli oldalról a keret min­den lécébe rendszerint 2 vékony szeget vernek, amelyek olyan hosszúak, hogy a keret léceiből kiállnak. Ezek segítségével erősítik az anyaráccsal készült keretet a kiválasztott lépre. A rácsos keret alá az anya elkülöníthető, a munkásméhek pedig sza­badon járhatnak hozzá. A lépre szúrható rácsos keret segítségével az anya petézését olyan nagy térre kor­látozhatjuk, amennyi tenyészanyagra van szükségünk.

NAGYÍTÓÜVEG


Megfelelő tenyészanyag kikereséséhez és annak előkészítéséhez tökéletes látási viszonyok szüksége­sek. Sok méhész nem képes a petét az egynapos ál­cáról szabad szemmel megkülönböztetni. Ezért na­gyítóüveget kell használnia, a tenyészanyag korának meghatározására.

KÉS A TENYÉSZANYAG VÁGÁSÁRA

Keskeny vékony fanyelű kés, a penge mindkét oldala éles. Ha a penge nem rozsdamentes acélból készült, akkor rendszerint krómozott. A tenyészanyag kivágására, a lépszalagok vágására, a sejtek kurtítá­sára, és lépablak befoltozására is használják. A te­nyészanyag kivágása után a lépeket műlépdarabbal foltozzák be. A kést használatkor melegíteni kell. A melegítést forró vízben kell végezni, nem pedig nyílt láng felett. Ha a kést nyílt láng felett melegítjük könnyen túlmelegszik és a tenyészanyagot megron­gálhatjuk. Az utóbbi időben a méhészek a tenyészanyag vá­gására kés helyett zsilettpengét is használnak. A pen­gét fa nyélbe erősítik.

A lépszalagok felragasztásához szükséges. A viaszt a méhészek először speciális viaszolvasztóban mele­gítették. Ez az edény egysoros falú volt. A melegí­tésre denaturált szeszégő szolgált. Az olvasztónak azonban két hibája volt: a viaszt túlmelegítette, sőt el is égethette. Az égett viasz szaga az anyabölcsőket építő méhekre kellemetlenül hatott a viasz a denaturált szesz szagát vette fel, amely a kiépített bölcsők számát károsan befolyásolta. Az elmondott okok miatt a haladó méhészek ma már a denaturált szeszes melegítőt nem használják. Helyette a viaszt kettős falú edényben melegítik, amely az asztalosok által rég ismert enyvmelegítő edény módja szerint készült. Nálunk a tejforralásra gyártott kettős falú edény megoldása szintén ilyen. (Az edényben a tej nem éghet le). A kettős edény lényege az, hogy egy nagyobb edénybe kisebb edény van helyezve. A két edény fala és alja között vízréteg van. Melegítéskor a hőforrás a vizet melegíti. A viasz a dupla falú edényben nem közvetlenül, hanem a víz által melegszik fel.

VÁGÓDESZKA

A vágódeszkát méhpempő termelésekor a tenyész­anyag keretből való kivágására, a lépszalagok vágá­sára, lépfoltozáshoz stb. használják. A kivágott te­nyészanyag helyét, a lép nyílásait (lépablak) meg­felelő nagyságúra szabott műléppel foltozzuk be. A műlépfoltot olvasztott viasszal erősítjük a kivágott nyílásba. A méhek a sejteket kiépítik, így a megron­gált műlép ismét használhatóvá válik. Ezeket a (fol­tozott) lépeket azután csak a mézkamrában használ­ják. A vágódeszka rendszerint puhafából készül, sokan használnak keményfa vágódeszkát is. A keményfa vágódeszka éles kés vagy zsilettpenge használatához szükséges, nem vág bele a penge olyan mélyen. A méhészek eredetileg 12×5 cm-es vágódeszkát hasz­náltak, jelenleg a méretei nagyobbak, megközelítik a keretek belső méreteit.

ÁLCÁZÓ (ÁTHELYEZŐ SZERSZÁM) KANÁL

Az álcázó kanál 2-3 mm vastag acéldrót. Felülete rendszerint nikkelezett, krómozott vagy ezüstözött, hogy a korrózió (rozsda) ellen védve legyen. Az egyik vége, de mindkettő kanálszerűen van kiképez­ve (innen a kanál elnevezés). A tenyészanyag, álcák áthelyezését a mesterséges bölcsőkbe ezzel a szerszámmal végezzük.

LÉPLYUKASZTÓ

A tenyészanyag kivágását léplyukasztóval végez­zük. Ez éles peremű cső, amely szétnyitható, hogy a kivágott sejtet abból kivehessük. Anyaga pléh, amely rendszerint nikkelezett vagy cinezett. Munka közben a léplyukasztót meleg vízben fel­melegítjük. A léplyukasztóval a tenyészanyagot a lépből akkor is kivághatjuk, ha ez nem egységes területet alkot. Hátránya, hogy sok tenyészanyagot tesz tönkre, az egyes levágott lyukakat pedig a mé­hek nem építik be, esetleg here és átmeneti sejteket építenek a helyükre. Ezért a méhészek csak ritkán használnak léplyukasztót.

MÁRTÓFA

A mártófa keményfából készült henger alakú szer­szám. Vastagsága 7×5 mm, végei legömbölyítettek és 8 mm magasságig feketére festettek. A fekete szí­nig mártják a fát a mesterséges bölcsők készítésekor a viaszba.

PEMPŐSZEDŐ KANÁL

A pempő kiszedésére eleinte üvegből készült ka­nalat használtak, amely a gyógyszertárakban szerez­hető be. Használják még jelenleg is, de a pempő kiszedésének e módja mindinkább háttérbe szorul. Eredetileg más célra készült (a szemkenőcs bekenésére), alkalmas nagysága és formája tette lehetővé (kerekített szélei) hogy a méhpempő kiszedésére használják. Újabban a méhpempő kiszedésére gyakrabban hasz­nálják a plasztikus anyagból készült kanalat. Segítségével az álcát könnyen eltávolíthatjuk a bölcsőből. Erre a célra kezdetben fogpiszkálót használtak. A plasztikus anyagból készült kanál másik vége lapátszerűen ki­szélesedik a pempő kiszedésére. Ügyes méhészek a kiszedésre egyéb anyagokból, pl. csontból, házilag készült kombinált kanalat is használnak.

 
Frissítse böngészőjét!Letöltés