0 termék
0 Ft
kosár
 
 
Vélemények a méhpempőről
Nem szoktam ilyen helyekre írogatni, sőt nem is vagyok híve a táplálék-kiegészítőknek. Feleségem azonban igen, már számos terméket kipróbál a piacon, kisebb-nagyobb sikerrel. Novemberi szerzeménye egy 100 gr-os méhpempő volt, melyhez nagy várakozásokat fűzött. Két gyermekünk van, egyik 4, másik 6 éves. Természetesen, mint minden jó családba, ők is folyamatosan hozzák haza a legkülönfélébb betegségeket. A nagy lelkesedés addig tartott amíg meg nem kóstolták gyerekeink. Talán két napig tudta feleségem beléjük tuszkolni azt a őszintén szólva, első kóstolásra valóban ehetetlen cuccot. Aztán miután ott árválkodott szegény méhpempős üveg, senki feléje se nézett, gondoltam 10000 ft-ot csak nem dobunk ki az ablakon, majd valahogyan megeszegetem én. Mivel ugye én sem maradtam ki sohasem gyerekeink által hazahozott nyavalyákból, gondoltam majd én felerősítem vele az immunrendszeremet. Elkezdtem szedni naponta 2 gr-ot belőle, hát eleinte elég nagy undorral, aztán egyre jobban kezdtem megszokni az ízét. Már januárban, csodálkoztam, hogy rám is hatással van a méhpempő, mivel a kollégáim közül naponta többen is küszködtek megfázásos tünetekkel, míg én napi egy zsebkendőt sem használtam el. Az igazi eredménye a múlt héten jött meg. Kisebbik gyermekünk hazahozta óvodából a hányás-hasmenés vírusát. Na, erről tudni kell, hogy olyan még nem volt, hogy én ezt ne kaptam volna el, és természetesen engem szokott a legjobban megviselni is. Az egész család átesett rajta, már vártam, hogy mi van, hisz én szoktam a második lenni ebbe, és semmi, megúsztam. A mai napig hihetetlen számomra, és semmi másnak nem tudom tulajdonítani, csak a méhpempőnek. Most úgy döntöttünk, megpróbáljuk újra, de kicsit másként a gyerekeknek mézbe keverve adni, mert abban nem érezhető ki a nem túl kellemes íze. Ezt ajánlom mindenkinek, akinek a bevételével kapcsolatban nehézségei akadnának. Üdv:Laci
Nagy László (Budapest) véleménye
a(z) Méhpempő friss 100gr. termékünkről
Én akkor találkoztam először a méhpempő különleges erejével, amikor férjemmel már közel egy éve próbálkoztunk, de nem sikerült teherbe esnem. Ekkor kivizsgáltattuk magunkat, az eredmény Hypothalamus agyalapi mirigy működési zavara volt nálam. Ez rendszertelen menstruációval is párosult, ami volt, hogy 2-3 hetet késett, de volt, hogy 2 hónapot kimaradt. A problémámra különböző hormonális készítményeket kaptam, az egyiktől hánytam, a másiktól nem tudtam felkelni forgott velem a világ. Végre sikerült egy olyat, amitől normálisan végezhettem a mindennapokat, (a nevére már nem emlékszem), igaz nem is lényeges, mert 8 hónap szedése után sem lett eredménye. Ekkor (2008 év elején) ajánlotta egyik ismerősöm a méhpempőt, amit akkor még nagyon körülményes és drága volt beszerezni. Pest mellett sikerült egy méhésztől megvásárolnunk. Férjemnek és nekem is kellett szednünk, naponta 1-1 grammot éhgyomorra. Még a mai napig is hihetetlen számomra, de a 2. hónap után rendezte a ciklusomat, és a 3. hónap után terhes maradtam Réka lányommal, aki lassan 3 éves gyönyörűség. Most rászántuk magunkat, hogy újból babát szeretnénk. Ciklusom elég rendszertelen, közel fél éve nem esek teherbe. Nemrég találtam rá erre a honlapra, innen tudtam meg mennyi más dologra is jó a méhpempő. Egy hónapja rendeltem és kezdtem el újra fogyasztani. Bízom abban, hogy megint sikerülni fog és remélem örömmel beszámolhatok az újabb sikerről! Hálás vagyok a méheknek ezért a csodáért!
horvathne (Mosonmagyaróvár) véleménye
a(z) Méhpempő friss 100gr. termékünkről
Sokat olvastam a méhpempő jótékony hatásairól, csak elég drágának találtam. Mikor rátaláltam, a mehpempobolt.hu-ra, megörültem az alacsony ára miatt. Édesanyámmal döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk, közösen vettünk egy 100 grammosat. Édesanyám alzheimer-kórban szenved, én immunerősítő hatása miatt fogyasztom. Én magam részéről hamar megéreztem az első pozitív jeleit. Éjszakánként nagyon rosszul aludtam, gyakran arra ébredtem, hogy teljesen leizzadtam. Az első éjszaka óta nagyon nyugodtan alszom, és szinte meg sem mozdulok. Ezen kívül volt egy hólyag a nyelvemen, ami gyakran előfordul és 3-4 napig szokott tartani. Egy éjszaka alatt eltűnt. Édesanyámon még nem tapasztalok változást, gondolom ennyi idő kevés, hogy bármi javulás legyen. Bízom abban, hogy hatásos lesz erre az igen elkeserítő betegségre. Későbbiekben majd megosztom ezzel kapcsolatos tapasztalataimat is. Ajánlom mindenkinek!
(Mosonmagyaróvár) véleménye
a(z) Méhpempő friss 100gr. termékünkről
A rendelt méhpempő, meglepően gyorsan a megrendelést követő másnap már megérkezett. Egy barátnőmtől halottam e csodás termék hatásairól, mivel két kis gyermekünk van, rengeteget küzdünk az oviban összeszedett különféle nyavalyákkal. A kislányomnál próbáltuk először alkalmazni, hát elsőre nem volt túl egyszerű, mivel elég jellegzetes, kissé csípős íze van és nagyon nem akarta a kicsim bevenni a pempőt, tisztán nem keverve próbálkoztam a beadással, mert a barátnőm véleménye szerint így hatásosabb. Pár nap alatt fokozatosan, azért csak-csak hozzászoktattam az ízéhez. Amin meglepődtünk a párommal, hogy már másnapra levitte a pempő a mandulájáról a tüszős gyulladásokat és kb. 1hét alatt teljesen eltűnt a mandulák vörös színezete is, azóta sincs gond a kicsim mandulájával, pedig eddig nem keveset szenvedtünk vele. Amin csodálkozom még, hogy amennyire elsőre nem akarta az íze végett kislányom a pempőt bevenni, most szinte már kéri, megszokta az ízét és érzi, hogy jó a kis szervezetének. Fellelkesedve a kedvező tapasztalatokon, most a kisfiamon a sor a méhpempő kúrával, aki sajnos koraszülött lévén, nagyon vékonyka, elég rossz evő is, ráadásul idén kezdtük meg az ovit és elég sok a beteg gyermek a közösségben. Remélem nála is hasonló jó tapasztalatokat fogok tudni leírni e csodás termékkel kapcsolatban. Köszönettel: Dóra
Dóra77 (Budapest) véleménye
a(z) Méhpempő friss 100gr. termékünkről
1
vissza
 
Frissítse böngészőjét! Letöltés